Erdogan a pápának: senki sem várhatja el, hogy csendben tűrjük a gázai erőszakot
2023. 10. 27. 7:23:22 | Pesti Riport
Szégyenteljesnek nevezte Recep Tayyip Erdogan török elnök a nemzetközi közösség hallgatását a Gázai övezet izraeli támadásai kapcsán Ferenc pápával folytatott csütörtöki telefonos egyeztetése során.
Előre eltervezett bűntettek elkövetésével vádolta meg Izraelt
Erdogan a hívás során mészárlásnak nevezte a Gázai övezet elleni izraeli támadásokat, és hangsúlyozta: minden országnak fel kell emelnie a hangját a régióban kialakult humanitárius válság miatt - áll a török elnöki hivatal közleményében.
„Tartós béke csak akkor jöhet létre a térségben, amikor megalakul egy független, szuverén és földrajzilag is egységes palesztin állam az 1967-es határok között Kelet-Jeruzsálemmel, mint fővárossal” - hangsúlyozta a török elnök, Orbán Viktor szövetségese.
Erdogan csütörtökön, az elnöki palotában mondott beszédében barbarizmusnak nevezte a Gázai övezet ellen indított izraeli hadműveletet, amely szerinte túlmegy az önvédelmen. Emellett a török elnök arról beszélt, hogy szerinte a nyugati országok azért nem ragaszkodnak a nemzetközi jog betartásához a gázai támadásokkal kapcsolatban, mert „a kiontott vér muszlimok vére”.
A török elnök azzal vádolta meg a nyugati országokat, hogy feltétel nélkül támogatják az izraeli offenzívát - ahelyett, hogy önmérsékletre szólítanának fel. „Senki sem várhatja el Törökországtól, hogy csendben tűrje a gázai erőszakot” - szögezte le, hozzátéve, hogy országa Egyiptommal együtt fokozza erőfeszítéseit a humanitárius segélyszállítmányok Gázába juttatása érdekében.
„Minek kell még történnie Gázában, hogy a Nyugat tűzszünetre szólítson fel?” - kérdezte a török államfő.
Erdogan szerdán „emberiesség ellen elkövetett, előre eltervezett bűntettek” elkövetésével vádolta meg Izraelt, a Hamászt pedig „felszabadító szervezetnek” nevezte, amely a földje és állampolgárai védelméért harcol.