Portik adatokat gyűjtött politikusokról és üzletemberekről
2013. 10. 05. 12:06:07 | pestisracok.hu
Pintér Sándor belügyminiszterről, egy vendéglátóhelyen készült fotót is lefoglaltak Portik Tamás villájában a rendőrök, így lehet valóságalapja annak, hogy a több leszámolásos gyilkosság megrendelésével vádolt férfi adatokat gyűjtött politikusokról, sőt meg is figyeltette azokat. A házkutatási jegyzőkönyv tanulsága szerint a villában politikusok, valamint azok rokonai által működtetett cégek iratai is halomban álltak. De megtalálták nála az UD Zrt. vezetőinek azóta nyilvánosságra került telefonbeszélgetéseinek felvételeit is.
Szabad maradok 90 éves koromig
![](/Pictures/portikadatok_pon.jpg)
Valóban gyűjtött politikusokról és azok rokonairól adatokat Portik Tamás - erre lehet következtetni a volt Energol-vezér villájában és fiának lakásában lefoglalt bűnjelek alapján. Vannak arra utaló adatok is, hogy a több leszámolásos bűncselekménnyel összefüggésbe hozott, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatával együttműködő Portik jelentős összeget tartott Svájcban.
Politikusok és családtagjaik megfigyelésére utaló dokumentumokat is talált a Nemzeti Nyomozó Iroda, amikor 2012. július 14-én, a XII. kerületi Ágnes utca 11. szám alatt lévő villában elfogta az azóta több leszámolásos gyilkosság megrendelése miatt büntetőeljárás alá vont Portik Tamást. A kilencvenes évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori vezetőjének otthonában tartott házkutatás során a nyomozók egyes politikusok, valamint azok rokonai által működtetett cégek iratait is lefoglalták.
A nyomozók ugyanabban az időpontban Portik 25 éves fiának V. kerületi, Régi posta utcai lakását is átkutatták, és a két ingatlanban rengeteg mobiltelefont, a hozzájuk tartozó kártyát, adathordozókat, cégiratokat, laptopokat, valamint négy autó indítókulcsát is lefoglalták. A nyomozók drogot és fegyvert nem találtak, azonban egy Glock típusú pisztoly dobozára, a hozzá tartozó tárra, valamint gyorstárazóra, illetve egy rendőrségi jelvényre bukkantak a házkutatás során.
Ez arra utalhat, hogy Portik valóban illegalitásban élt, még akkor is, amikor a körözése már régen elévült, ugyanakkor a megtalált adathordozók és iratok alapján valószínű, hogy politikusokat figyelt meg, és információkat gyűjtött róluk. Ebbéli tevékenysége akkor került nyilvánosságra, amikor az Alkotmányvédelmi Hivatal feloldotta a Portik és a 2008-ban a polgári elhárítást irányító Laborc Sándor közötti megbeszélésekről készült hangfelvétel titkosságát. A dokumentumokból kiderült, hogy a kormányváltástól rettegő Portik az MSZP választási győzelmét kívánta elősegíteni, ennek érdekében leleplező információkat ígért a Gyurcsány-kormány által kinevezett főigazgatónak.
![](/Pictures/portikadatok_sva.jpg)
Nem tudni, Portiknak valóban van-e Svájcban 10 milliárd forintja, a jegyzőkönyvek azonban arról tanúskodnak, hogy rendszeresen járt Genfbe: legalább öt, Bécs és Genf közötti repülőjegyet találtak a nyomozók Portik nevére kiállítva. Ráadásul Tamás nevű fia lakásán Western Union pénzátutalási bizonylatokra lelt a rendőrség. A különböző összegeket egy magyar nő vette át, Genfben…
![](/Pictures/portikadatok_pi.jpg)
A bizonyítékok között szerepel ugyanis - a fent olvasható jegyzőkönyvrészlet szerint - egy feltehetően lesből készült fotó, amin Pintér Sándor belügyminiszter egy vendéglőben látható. Vajon ez a fotó miért készült és miként került egy bűnözőhöz? Aztán fent az is olvasható: „Az iratok közt találhatók 34 db cég complex céghírekből letöltött adatai. A lekérdezett cégek ügyvezetői, tagjai többségében ismert közszereplők (politikusok) vagy azok rokonai, hozzátartozói.” De ott voltak Portik asztalán többek között a Mahir Lapkiadó Kft. - ahogy most nevezik, a Nemzet Lapkiadó Kft. - cégadatai is. A társaság a Magyar Nemzet napilapot adja ki. Mindezek alapján adódik a kérdés, miért érdekelte Portik Tamást a politikusok cégei, vagy az UD Zrt. ügye? Mert a teljes UD Zrt-s lehallgatási anyag is nála volt…
![](/Pictures/portikadatok_ud.jpg)
Sőt, találtak Portiknál olyan papírokat is, amiken Spéder Zoltán, az Index tulajdonosa, Harmati László, az FHB volt vezére szerepelt, meg persze névjegykártyákkal is el volt látva, elég ha Futó Pétert, a Futureal igazgatóját, vagy Ecsedi Ferencet, az OTP-s Csányi Sándor bizalmasát említjük. Mindezek ismeretében nincs mit csodálkozni azon, hogy az egyik fiókban egy olyan Mercedes indítókulcsot találtak a nyomozók, amelyre az volt felírva: „Pánik”…