Politika

Gyurcsány már tehertételt jelent az ellenzéki oldalon

Medgyessy Péter értékelte a Partizán vendégeként a vasárnapi választás eredményeit. A volt kormányfő úgy látja, hogy a választási vereség nem okozott teljes összeomlást a baloldalon, a hibák pedig - sok munkával - még kijavíthatók a 2026-os választásokig. Külön kitért a Demokratikus Koalícióra. Gyurcsány Ferencről és Dobrev Kláráról sem feledkezett meg, és kifejtette, jobban tennék, ha a háttérből „mondanának okosakat”.

Gyurcsánnyal és feleségével nem fog menni a megújulás

A volt miniszterelnök Gyurcsány Ferenc szerepéről is őszintén elmondta a véleményét. Medgyessy Péter szerint Gyurcsány Ferenc már legalább két éve tehertételt jelent az ellenzéki oldalon.

Az a kérdés, milyen következtetéseket von le a Feri? Bármilyen jó képességű ember is, az emberek nagy részénél személy szerint ő, illetve most már Klári is inkább a nem vonzó személyiségek közé kerül. Gyurcsány politikailag nem csinálta ügyetlenül, nulla pártból létrehozott egy olyan pártot, ami a baloldal vezető ereje lett 2019-ben” - mondta az exkormányfő.

Medgyessy Péter arról is beszélt, hogy a hagyományos ellenzék Magyar Péterrel szembeni hátrányát pártépítéssel dolgozhatná le. Úgy gondolja, a DK-nak erősebben fel kell vállalni, hogy ez egy baloldali, liberális párt, de Gyurcsány Ferenccel ez már nem reparálható. Az egykori kormányfő szerint Magyar Péter ellopta a DK radikalizmusát és antiorbánizmusát.

Ha Gyurcsány és a felesége a háttérből okosakat mond, az jó, de ha kimennek a napra, az nem jó” - zárta gondolatait Medgyessy Péter.