Bűnügy

Orbán elvtárs elvárásának megfelelően nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda a Pride ügyében

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája ismeretlen tettes ellen indított eljárást a szombati, betiltott Pride-rendezvény miatt. A hatóság részleteket nem közölt, arra hivatkozva, hogy a nyomozás érdekei ezt nem teszik lehetővé. Az sem derült ki, hogy a vizsgálat a szervezőket, a fellépőket vagy a résztvevőket érinti-e.

Még néhány hónap vergődés, aztán meg a levesbe

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást - válaszolt a 24.hu kérdéseire a bűnügyi hatóság.

Korábban a rendőrség csak annyit közölt, hogy vizsgálatot indítottak a szombati Pride ügyében, azonban a portál megkeresésére elmondták, hogy „a szombati megtiltott gyülekezés  résztvevőivel összefüggésben a rendőrség vizsgálja a történéseket. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettesek ellen folytat nyomozást, amelyről az eljárás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni”.

A levélből nem derült ki, hogy a nyomozás a szervezőkre, a fellépőkre, vagy mindenkire kiterjed-e.

Orbán Viktor már megüzente

Amint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor ismét üzenetet küldött a Harcosok Klubjába, amelyben belengette, hogy a hatóságok eljárást indítanak a Pride résztvevői ellen.

A gyermekvédelmi népszavazáson a magyarok egyértelmű döntést hoztak. A törvényekről ennek megfelelően döntöttünk. Mindenkit tájékoztattunk, a jogszabályokat mindenki ismeri. A többi a hatóságok feladata, a politikának itt már nincs dolga” - fogalmazott Orbán Viktor, belengetve azt, hogy a hatóságok eljárásokat indítanak, és repkednek majd a büntetések a szombati, rekordlétszámú felvonulás résztvevőinek.