Bűnügy

Csalással vádolják a tatabányai kórház frissen kinevezett igazgatóját

Társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt 2020-ban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Dr. Virág József orvos ellen, akit Pintér Sándor belügyminiszter július közepén a tatabányai kórház igazgatójának nevezett ki.

Jól mellényúlt Pintér Sándor

Dr. Virág József hetedrendű vádlottja a Szegedi Csanád volt jobbikos Európai Parlamenti képviselő és társai ellen indított büntetőpernek, amelyben még nem született elsőfokú ítélet.

A vádirat szerint Szegedi Csanád 2009 és 2014 között a képviselőként felhasználható támogatási összeg jelentős részét „eltulajdonította”, jogtalanul szerezhetett utazási költségtérítést, illetve a Brüsszelbe bejelentett parlamenti asszisztenseit részben fiktív módon foglalkoztatta.

Köztük volt Dr. Virág József is, aki akkor főállásban a Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozott, miközben az EP-csoport egészségügyi szakértőjeként is bemutatták. A vád szerint Virág nagyjából 17 millió forintra tett szert jogosulatlanul, ekkora összeget koboznának el tőle.

Az orvos az eljárás során tagadta az ellene felhozott vádakat, de ha bűnösnek találják, három év börtönbüntetésre is ítélhetik.