Aktuális

A Szent János Kórházban ápoltak kétharmada oltott

„A Szent János Kórházban ápoltak kétharmada oltott - ezt mondta el Dr. Horváth Benedek, a Covid-osztály műszakvezető orvosa egy interjúban, ám ez csak a nyomtatott lapban jelenhetett meg, az online verzióból eltüntette a cenzúra” - írta Facebook-posztjában Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője.

A kormány eltitkolja, meghamisítja a valóságot

„Ez az adatközlés szembemegy a kormányzati hazugságokkal, és az orvos kétszer is elmondja az interjúban, hogy most már nagyjából ez az arány a valós. Az pedig különösen felháborító, hogy az online változatban már nem így szerepel pont ez a két rész, ez is felér egy beismerő vallomással: kellemetlen a kormánynak a valóság, ezért inkább igyekeznek eltitkolni, meghamisítani azt" - fogalmazott bejegyzésében a Mi Hazánk elnökhelyettese.

A közelmúltban egy budaörsi háziorvos mondta el: két hét alatt 42 fertőzöttből mindössze 3-4 oltatlan volt, a többiek mind kétszer-háromszor oltottak voltak. Ez már a sokadik olyan konkrétum, amely rácáfol azokra a kijelentésekre, amiket hangoztat a kormány.