Média

Kimondta a bíróság: a Tv2 Tények hazudott, „célja a nézők félretájékoztatása volt”

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével jogerősen is pert nyert a TV2 ellen a túlóratörvény elleni 2018-as tüntetés két szervezője. A bíróság súlyos megállapításokat tett a Tv2 úgynevezett Tények című műsorában történtek kapcsán.

 

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy megsértette a tüntetést szervező két aktivista személyiségi jogait a Tv2, amikor valótlanul híresztelte, hogy „rombolást és pusztítást szerveztek békés tüntetés helyett” - közölte a két nő jogi képviseletét ellátó TASZ a Média1 portállal.

2018 decemberében több tüntetés is zajlott országszerte a rabszolgatörvény elfogadása miatt. Filó Mariann és Krasznahorkai Emma december 14-re szervezett demonstrációt a Parlament elé. A Tv2 ezt követően a december 17-i úgynevezett Tények című esti hírműsorában hazug módon számolt be az aktivisták szerepéről. A 888.hu cikkét felhasználva, arcuk megjelenítésével a szervezőket felbujtóként, randalírozóként, bűnözőként mutatta be, akiknek célja „egyedül a pusztítás”.

A riportban ráadásul meg sem szólaltatták az aktivistákat, akik ezért a civil jogvédő szervezet segítségével pert indítottak a tévécsatorna ellen. A hazugságot elsőként megjelentető 888.hu-t és a cikket szintén átvevő Origót is beperelték, ez a két médium azonban korábban nem nyújtott be érdemi ellenkérelmet, így velük szemben az aktivisták már első fokon megnyerték a pert.

A bíróság azt is megállapította, hogy a csatorna célja a nézők félretájékoztatása volt, és ennek érdekében szándékosan eltorzították a történéseket.

Az ítélet 800 000 forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a Tv2 Média Csoportot. Az aktivistáknak fizetendő sérelemdíjon felül 15 napon belül az úgynevezett Tények című műsorban fel kell olvasni az ítélet rendelkező részét.