Erotika

Ezért szexelnek ritkán a fiatal generáció tagjai

A szex a párkapcsolatok része, és bár nem ez a legfontosabb dolog, tény, hogy a hiánya komoly problémákhoz vezethet. Ennek ellenére szakértők érdekes tendenciára lettek figyelmesek: már az Y-generációsok is egyre ritkábban élnek szexuális életet, ám ez pláne elmondható a Z-generáció fiataljairól (itt most a 18-26 év közöttiekről beszélünk). Sőt, ha már témánál vagyunk, egyébként egyre több férfi és nő érzi úgy, hogy nem vágyik házasságra vagy együttélésre.

 

Na, és mi a helyzet a szex témájával? Vajon miért van az, hogy most már egyre kevesebben élnek aktív nemi életet? A témában a BuzzFeed kérdezett meg egy szakértőt, aki szerint egyszerre több oka is van ennek a jelenségnek.

„Valójában több dolog is tehet arról, hogy a fiatalabb generációk miért szexelnek kevesebbet. Ennek egy része a felnőttkorban keresendő, amikor belépünk ebbe a szakaszba, hiszen ez egyre inkább kitolódik minden generációnál. Amikor a szexre gondolsz, nem csak magára az aktusra, hanem a randizásról, a szülők házából való kiköltözésről, egy másik személlyel való együttélésről vagy házasságkötésről is beszélsz. És nagyon sok ebből eltolódott a generáció számára. Ez részben az egyik oka annak, hogy sokan miért nem szexelnek. A másik pedig a technológia fejlődése, hogy könnyen hozzáférünk a randiappokhoz és pornófilmekhez. Szóval sokszor kényelmesebb a saját otthonodból erotikus üzeneteket küldeni, mint élőben találkozni valakivel. Így sem időt, sem energiát, sem pedig pénzt (vacsora, ajándékok, virág, stb.) nem kell fordítani a kapcsolatra. És akkor ismét bejön a képbe a pornó is, amit egyre többen vesznek igénybe, és egyre többen inkább maradnak otthon és néznek felnőttfilmeket ahelyett, hogy valóban csinálnák is.”

Ki gondolta volna, hogy ennyit számíthat az okostelefon és az internet? A technológia fejlődése egyébként más szakértők szerint is átformálja majd a jövőben a szexuális életünket.