Bűnügy

Hat év börtön a felfüggesztett szabadságvesztés alatt erőszakolónak

A Fővárosi Törvényszék nyilvános ülésén helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét, amelyben a vádlottat szexuális erőszak bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte, illetve elrendelte egy vele szemben más ügyben korábban kiszabott 10 hónap szabadságvesztés-büntetés végrehajtását is.

„Elegendő a büntetési célok eléréséhez…”

Az ítélet szerint a vádlott 2021. március 12-én, délelőtt követett egy nőt egy Csillebércről induló turistaútvonalon, majd miután utolérte, erőszak alkalmazásával szexuális cselekményre kényszerítette őt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2022. május 25-i ítéletével szemben az ügyészség a vádlott terhére súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést.

Mivel kizárólag a joghátrány tekintetében jelentettek be fellebbezést, a másodfokú bíróság úgynevezett korlátozott felülbírálat keretében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, a bűncselekményt helyesen minősítette. A kerületi bíróság az enyhítő és súlyosító körülményeket megfelelően vette figyelembe, az általa kiszabott joghátrány szükséges, de egyben elegendő a büntetési célok eléréséhez.

Az ítélet jogerős.