Bűnügy

Büntetőeljárás lett Curtis hétvégi pofozkodásából

Az Egri Rendőrkapitányság garázdaság elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az egri Erőss Róbert-emléktornán történtek miatt - írta a Heol.hu kérdésére a megyei rendőrség azután, hogy a focitornán botrányba keveredett a Curtisként ismert előadó, Széki Attila. Az eset még szombaton történt: az öregfiúk focitorna díjkiosztóján egy néző sértegetni kezdte a rappert és csapatát, amit Curtis úgy oldott meg, hogy kiment a lelátóhoz, és rövid szóváltás után erőteljesen pofonvágta az illetőt.

A vér nem válik vízzé...

A Heves megyei hírportál cikke szerint „a megpofozott néző trágár hangnemű bekiabálásaival már korábban ellenérzéseket váltott ki a lelátón ülők részéről”, de hozzáteszik: „Curtis reakciója ezzel együtt sem volt sportemberhez, előadóművészhez méltó”. A cikkből kiderül, hogy a rendőrség a torna főszervezőjét, Szabó Andrást hétfőn már ki is hallgatta az ügyben. Szabó a lapnak azt mondta: a helyszínen „az esetnek már csak azt a részét láttam, amikor újpestiként Tamási Zoli és a debreceni Sidibe húzza vissza a küzdőtérre Curtist”, de később visszanézte a videófelvételeket, és látta, hogy „a tornához nem méltó dolog történt, amit nagyon sajnálunk”.

A korábban komoly drogproblémákkal küzdő zenész vasárnap a Facebookon azt írta, hogy „az incidens újra rávilágított arra, hogy továbbra is komoly problémákat okoz az alkohol az országban”. Szerinte a néző, akit felpofozott, „erősen alkoholos befolyásoltság alatt álló, a szektorban illetéktelenül jelen lévő személy” volt, a szavaival „mély érzelmeket kiváltva belőlem, ezért meggondolatlanul cselekedtem, amit sajnálok”. A közösségi oldalán a rendőrségi nyomozás hírére már nem reagált.