Körözi a rendőrség a magyar Pamela Andersont
2025. 02. 12. 5:19:20 | Pesti Riport
Körözi a rendőrség a férfimagazinok egykori modelljét, Beke Ivettet közokirat-hamisítás vádjával. A magyar Pamela Andersonként emlegetett nő karrierje szépen ívelt, míg rabul nem ejtették a szép és gyors autók. A rendőrség azonban még nem akadt a nyomára.
Elfogatóparancs alapján körözi a rendőrség Beke Ivettet. A nő modellkarrierje 2006-ban indult, amikor jelentkezett a Playmate of the Year versenyre, elmondása szerint azért, hogy megmutassa, nemcsak 30 alatt van esély.
Bár a versenyt nem ő nyerte, 2007-ben szerepelt a Playboy címlapján, amikor már a magyar Pamela Anderson néven említették. Később elindította az Yvette Dance Show-t Debrecenben, ahol az érkezőknek erotikus tánccal kedveskedtek. Bár 2016-ban nagymama lett, továbbra is folytatni akarta, amit elkezdett. Néhány évvel korábban még láthattuk a tévéképernyőn, amikor 2018-ban az Áll az alku című vetélkedőben több millió forintot nyert.

A modell akkor kezdett el csúszni a lejtőn, amikor rájött, bolondul a szép és gyors autókért. Több - összesen nyolc - karambolja is volt már az évek alatt, azonban 2023-ig mindig sikerült megúsznia mind a sérülést, mind a büntetést. Azon év októberében közúti ellenőrzésen rutinszerűen leintették. Hamar kiderült, hogy Ivett papírjai hamisak, nem az ő nevére szóltak, de még a lakcímkártyája is másé volt. Bevallotta, hogy megpróbálta megvezetni a rendőrt, mivel jogosítványát korábban elvették. Vádat emeltek ellene közokirat-hamisítás miatt, és kötelezően meg kellett volna jelennie a bíróságon, ő azonban elmulasztotta ezt megtenni, így körözést adtak ki ellene. A volt modell azonban olyan jól bujkál, hogy azóta sem bukkantak a nyomára.