Aktuális

Távozott tisztségéből Hajdúböszörmény jegyzője - mi történhetett a háttérben?

Közös megegyezéssel távozott tisztségéből Hajdúböszörmény jegyzője. Erről kedden tájékoztatta a város lakosságát az önkormányzat.

 

Göröghné Bocskai Éva polgármester

„Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot és a nyilvánosságot, hogy dr. Korpos Szabolcs jegyző úr munkaviszonya a mai nappal közös megegyezéssel megszűnik. A város vezetése hangsúlyozni kívánja, hogy a döntésnek nem politikai és nem személyi oka van” - írta közösségi oldalán Hajdúböszörmény város önkormányzata. 

Az elmúlt hónapokban több botrányos eset is borzolta a kedélyeket a hajdúsági városban. A Privátkopó bűnügyi portál írta meg, hogy 2024. október végén - Göröghné Bocskai Éva polgármester javaslatára - egy, közel 400 millió forintos áfacsalásért 2018-ban jogerősen elítélt férfit, Nagy Imrét nevezték ki az önkormányzat vagyonát kezelő Hajdúböszörményi Vagyonkezelő Zrt. élére, aki nem mellesleg a polgármester asszony barátnőjének férje.

Szintén a Privátkopó számolt be arról, hogy tavaly novemberben Nagy Imre egy helyi, csekély példányszámú újságban hirdette meg az évi mintegy 120 millió forint bevételt produkáló Fürdőkerti Étterem bérleti jogát, kikerülve ezzel a közbeszerzési törvény előírásait. Nagy egy személyi választása alapján az OFFICE4U Kft. nyerte el a vendéglátóhely üzemeltetési jogát - évi 12 millió 600 ezer forintért. Úgy tudni, az ügyben - hűtlen kezelés gyanújával - büntetőfeljelentés született.

Március végén a Hajdúböszörményi Vagyonkezelő Zrt. elnöke, Nagy Imre a képviselőtestület ülésén a következő kijelentésre ragadtatta magát: „Nem tudom megmondani, hogy mit jelent az Integritásvédelmi szabályzat. De nem is nagyon érdekel, bevallom őszintén”.

Jobb helyeken egy ilyen megjegyzés után azonnal menesztik az önkormányzati cég vezetőjét.

Jobb helyeken…