Bűnügy

Az ország legtapasztaltabb fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

November 2-től a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vette át Matolcsy Ádám és Stofa György körözését. Az ügy ezzel az NNI célkörözési csoportjához került, amely a kiemelt jelentőségű ügyekre és a legkeresettebb szökevényekre szakosodott.

A bujkálás nagyon sokba kerül
Aktuális
Alig egy héttel a választások után már a sokadik állami vezetőt tartóztatták le Szerbiában

Pénzmosás gyanújával letartóztatták kedden Belgrádban Jugoslav Nikolicot, a szerb Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját és két társát. Az intézetvezető és társai a gyanú szerint legalább 650 ezer euró (több mint 237 millió forint) bűncselekményből származó pénz eredetét próbálták eltitkolni.

Orbánék még azt is beígérték a kínai CATL-nek, hogy a behozott ázsiai munkavállalókat is magyar közpénzből képzik

Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt debreceni országgyűlési képviselője újabb hosszú posztban sorolta, miket tartalmaz az Orbán-kormány és a CATL közötti szándéknyilatkozat. A dokumentum szerint minden vasúti és közúti fejlesztést a magyar adófizetők álltak volna a kínai gyárnak.

  1. Németh Miklós azt állítja, hogy látta Orbán Viktor ügynöki jelentéseit
  2. Szöget találtak a gyerekeknek osztogatott, halloweeni édességben Gyömrőn
  3. Megszólalt Orbán Viktor a felcsúti taomilliárdokról - kár volt
  4. Feljelentették Orbán Viktort
  5. Őrületes összegeket költött az Orbán-kormány Leslie Mandoki luxusellátására
Bűnügy
Megnevezte a nyomozó főügyészség, mivel gyanúsítják Matolcsy Györgyöt

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Matolcsy György és társai egy 2025. február 28-án, a volt jegybankelnök utolsó előtti munkanapján kötött színlelt értékpapír-kölcsönszerződéssel akarták átjátszani a jegybanki alapítvány vagyona feletti rendelkezést. Matolcsy mellett két embert vettek őrizetbe, további két személy ellen nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozták.

Biztonsági okokból már nappal is kerülnek bizonyos utcákat a lakók - betelt a pohár Budapest belvárosában

Egyes budapesti utcákat a szervezők szerint már nappal is inkább elkerülnek a helyiek, sötétedés után pedig sokan nem érzik magukat biztonságban a főváros belső kerületeiben. A drogkereskedelemre, utcai rendbontásokra és betörésekre panaszkodó civilek szerdán 17 órától a józsefvárosi Horváth Mihály téren tüntetnek. A Belügyminisztériumnak szánt petícióban több száz új rendőrt, állandó járőrözést és jogszabályi változtatásokat követelnek.

  1. Nőnek hazudnak egy 14 éves lányt megerőszakoló transzkreatúrát Németországban, de természetesen férfi
  2. Rogán Antal lába alatt is forrósodik a talaj: nyomoz a rendőrség a letelepedési kötvények miatt
  3. „Menj a picsába, te tróger!” - Fásy Ádám a bíróság előtt akadt ki az őt videózó újságíróra
  4. Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség Orbán közösségi médiás szerződései miatt
  5. Milliókat fizettek „rontáslevételért” egy cigányasszonynak
Politika
A Wall Street Journal szerint a Trump-adminisztráció Orbán Viktort látná szívesen az ENSZ főtitkári poszton közös amerikai-kínai-orosz jelöltként

Három országból származó információra hivatkozva arról ír a Wall Street Journal (WSJ), hogy a Trump-adminisztráció komolyan lobbizik azért, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára az év végén távozó António Guterres után. Ennek érdekében felvették a kapcsolatot az oroszokkal és a kínaikkal is, hogy Orbán a három ország közös jelöltje legyen.

Parlament előtt a javaslat, ami kisöpörné Kubatov Gábort és Deutsch Tamást a klubelnöki pozíciójukból

A társadalmi egyeztetést követően benyújtották az Országgyűlésnek a sportösszeférhetetlenségi törvénymódosító csomagot, amely a parlament honlapján már olvasható - jelentette be Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár a Facebook-oldalán.

  1. Kósa Lajos szerint „még rengeteg embert el fognak vinni” a bűnügyi hatóságok
  2. „Paraszt!” - kiabálta be az Országgyűlésben a tiszás Kovács Petra Judit, majd később felállt, és bocsánatot kért
  3. Benyújtotta a kormány a vagyonosodási vizsgálat szigorítását célzó törvényjavaslatot
  4. Orbán Viktor: „Hankó Balázs volt az első olyan kulturális miniszter, akinek volt mersze nem támogatni a pesti liberálisokat”
  5. Orbán nem fog kiállni a bilincsbe vert politikusaiért, inkább a saját bőrét menti
Sport
Kubatov másfél évtized alatt sem vált sportszerű sportvezetővé

Kubatov Gábor 15,5 éve a Fradi elnöke. Az elég sok idő, hogy fideszes politikusból sportvezető is legyen. De a jelek szerint mégsem lett az, legalábbis sportszerű sportvezetővé másfél évtized alatt biztosan nem vált. Más magyarázat nincs arra, hogy nem érti, mi baj van azzal, hogy az FTC a kormánytól a Fradiváros felépítésére kapott közforintokból 11,2 milliárdot 38 focista megvásárlására költött.

Magyarázkodik Kubatov: „A Fradiváros objektív, elháríthatatlan külső okok miatt nem valósulhatott meg”

Az „elvesztette közpénz jellegét” fideszes duma óta a legjobb, legfrenetikusabb eufemizmust kaptuk meg Kubatov Gábor Fradi-elnöktől azon jelenségre, amikor különböző közpénzek nehezebben követhetővé, esetleg köddé váltak az előző kormány alatt mindenféle NER-es figurák érdekeltségei környékén. Kubatov ugyanis a klub honlapján pénteken megjelent közleményben azt írta, hogy „a 155 milliárd forintra tervezett Fradiváros beruházás a 2017-ben tervezett formában objektív, elháríthatatlan külső okok miatt nem valósulhatott meg”.

  1. Kubatov emberei fenyegetik a korrupciós ügyet feltáró sportszakírót
  2. Út a börtönbe program: feljelentést tett a Belügyminisztérium a csak a mesében létező Fradiváros ügyében
  3. A Videoton edzője az újabb vereség után már a szurkolóknak is nekiment
  4. Kubatov maradna a Fradi élén
  5. Az irányított szponzoráció, a „csókos” támogatói rendszer összeomlása fenyegeti igazán a sportklubokat
Média
Gryllus Dorka médiahackje után leváltották az RTL Reggeli főszerkesztőjét

Leváltották az RTL Reggeli főszerkesztőjét. Márkus Katát a Gryllus Dorkával készített médiahack miatt távolították el a posztjáról. A színésznő az október 12-i adásban rosszullétet játszott el a dm menopauzáról szóló kampányának részeként, a reklámjellegre azonban nem figyelmeztették a nézőket. Az ügyben a versenyhivatalnál és a reklámtestületnél is panaszeljárás indult.

„Nekünk nem szokás nemet mondani” - a HVG vezérigazgatója szerint Matolcsy Ádám így akarta megszerezni a lapot

Szauer Tamás, a HVG Kiadó vezérigazgatója szerint tíz évvel ezelőtt Matolcsy Ádám ajánlatot tett neki a lap megvásárlására. Az egyetlen feltétel az lett volna, hogy a választások előtt fél évvel visszafogják a kormánykritikus cikkeket. Szauer azt írta, nemet mondott, mire Matolcsy fenyegetően köszönt el tőle. A visszaemlékezés azután jelent meg, hogy Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették, fia ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

  1. Toxikológus szakértőt vontak be a Sebestyén Balázs koncertje alatt fellépő gyanús rosszullétek miatt indult nyomozásba
  2. Ómolnár Miklósra vallott a gyanúsítotti kihallgatásán a Ripost volt munkatársa Mártha Imre megfigyelési ügyében
  3. A Viszkis főszereplője súlyos függőségéről vallott: „Ez több mint 10 éve kőkemény alkoholizmus”
  4. „Ez a szervilitás mélyrepülése” - Sebestyén Balázsék beolvastak a HírTV kirúgott műsorvezetőjének
  5. Magyar Péter: Kirúgták a Mandiner vezérigazgatóját, leállt „a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása”
Erotika
Rémisztő adatok láttak napvilágot a magyar férfiak merevedési problémáiról

A 40 és 59 év közti férfiak felének volt már merevedési problémája - derült ki egy friss, reprezentatív fogyasztói piackutatásból. Erről azonban tízből csak hat pár beszél nyíltan, az érintettek jelentős része ugyanis még mindig tabuként kezeli a problémát.

Oroszország „szexminisztériumot” hozna létre, így növelnék a születési rátát

Oroszország kétségbeesetten keresi a megoldást a csökkenő születési arányszám kezelésére, amelyet az ukrajnai háborúban elesett katonák száma tovább rontott, és néhány bizarr javaslatot terjesztettek elő. Az egyik javaslat szerint éjszakára kikapcsolnál az áramot és az internetet, másik ötlet pénzbeli juttatást helyezne kilátásba.

  1. Egyre több fiatal férfi esik bele az idősebb nőkbe (és fordítva)
  2. Sáfrány Emese a pornófilmezésről: „nem csak a pénz hiánya vitt rá” (18+)
  3. Sáfrány Emese 6 évig pornózott, sokszor vállalt két, három, illetve négy férfival is kemény jeleneteket
  4. Ezért szexelnek ritkán a fiatal generáció tagjai
  5. A nők is néznek pornót, csak attól nem megy tönkre a szex