Sport

„K.rva gyenge” - skandálták az újpesti drukkerek

A Gyirmót egyelőre nagy menekülést mutat be 2022-ben, a Honvéd után ugyanis az Újpestet is legyőzte, ezzel feljött a tízedik helyre az NB I-ben. Vagyis a 12 csapatos élvonalban épp elmozdult a kiesőhelyekről. Az Újpest kieső helyet foglal el a tabellán.

Több játékos tudása az NB II-es szintet sem üti meg

A hazai csapatnak kapufája is volt az első félidőben, majd Csongvai szabálytalansága után videobíróztak, a megítélt büntető után pedig Varga nem hibázott. A folytatásban még zúgott a „k.rva gyenge” a vendégdrukkerektől, de ettől még a Gyirmót 1-0-ra nyert.

Az Újpest - szégyenszemre - az utolsó előtti, kieső helyen áll, csak az MTK-t előzi meg.

Az igazság az, hogy - a játékosok képességeit látva - ez a gárda tudásának megfelelő, reális helyezése a liláknak. Ez a csapat NB II-es szintű. De azt is írhatnánk, hogy az első osztályhoz k.rva gyenge. Megkockáztatjuk: néhány játékosuknak még a második vonal „léce” is túl magas.

Ezért pedig nem az edző a felelős, hanem a tulajdonos, Roderick Duchatelet.