Bartosz Grzelak az Újpest FC új vezetőedzője
2024. 06. 15. 5:39:59 | Pesti Riport
Az Újpest FC hivatalos bejelentése szerint a korábban a Fehérvárt irányító Bartosz Grzelak lett a csapat új vezetőedzője.
Több játékos is érkezhet az új edzővel a Fehérvár FC-től
Grzelak 2023 tavaszán vette át a Fehérvár FC irányítását, amelyet előbb bent tartott az élvonalban, majd a mögöttünk hagyott idényben a nemzetközi szereplést érő 4. helyen végzett vele a bajnokságban. Grzelak Mészöly Géza helyét veszi át, akinek június 30-án lejáró szerződését nem hosszabbította meg az Újpest. A 45 éves svéd szakember 43 élvonalbeli bajnokin irányította a Fehérvár FC-t, a mérlege: 18 győzelem, 11 döntetlen és 14 vereség.
„Örömmel értesítelek Benneteket, hogy Bartosz Grzelak lett az Újpest FC vezetőedzője. Ezt a rendkívül fontos döntést hosszas kiválasztás előzte meg, melyben több, kifejezetten jó jelölt közül tudtunk választani. Az egyik legerősebb szempont, ami alapján rá esett a választás, az az erős vezetői képessége, melyet remekül használva képes arra, hogy csapatot kovácsoljon a magyar és a külföldi játékosok egyvelegéből. Edzői karrierje során több bajnokságban is képes volt a tabella alján lévő csapatból egy dobogóért küzdő egységet kovácsolni. Fontos szerepet játszott a döntésben, hogy az OTP Bank Ligában már bizonyított, remekül fel tudtuk térképezni. Olyan edzőről van szó, aki a megújuló klub filozófiájával azonos értékeket képvisel. Hisz a kemény, kitartó és következetes munkában, az elemzések, adatok felhasználásában és a széleskörű szakmai stáb közös munkájában” - közölte Ratatics Péter elnök az Újpest honlapján.
Úgy tudni, a székesfehérvári csapat eddigi erőnléti edzője, Száraz Ádám követi Grzelakot a Megyeri útra, és tárgyalások zajlanak több labdarúgó Újpestre történő átigazolásáról is.