Politika

Amerikai nagykövet: „világok választanak el bennünket a magyar kormánytól”

David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete az amerikai-magyar tudományos együttműködés tiszteletére tartott fogadáson mondott beszédet, és meglehetősen éles kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormány Oroszország-politikájáról. 

 

Magyarország tovább erősíti összekapcsoltságát Oroszországgal

„Miközben Magyarország egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát Moszkvával, a Nova Kahovka-i víztározó gátjának lerombolása miatt kiszabaduló hatalmas vízhullám nemrég söpört végig, és több tízezer embert kényszerített lakóhelye elhagyására Herszonban és környékén” -  fogalmazott Pressman, majd hozzátette: 

„A mai estét az Ukrajnában kibontakozó katasztrofális események megemlítésével kell kezdenem, miközben az ország népe továbbra is Oroszország háborújával küzd, egy olyan országgal, amellyel Magyarország makacsul fenntartja, sőt, tovább erősíti összekapcsoltságát.”

Kifejtette: egyértelmű, hogy Oroszország kezdte ezt a háborút, Oroszország volt az, aki megszállta Ukrajnának ezt a területét, és a gát Oroszország irányítása alatt volt. „Az is egyértelmű, hogy éppen a hétvégén nevezte Szijjártó Péter külügyminiszter Magyarország megbízható energetikai partnerének Oroszországot, amelyet nem lehet leváltani. Ez a pillanat óriási jelentőséggel bír a régióban és a világban. Helytelen továbbra is Oroszországra támaszkodni, miközben az megpróbálja lefejezni demokratikus szomszédját” -  tette hozzá az amerikai nagykövet.

David Pressman - az amerikai-magyar tudományos együttműködésről beszélve - azzal folytatta: „Ebben az elkeserítő pillanatban, amikor úgy tűnhet, hogy világok választanak el bennünket a magyar kormánytól, van egy másik űr, amelyben az Egyesült Államok és Magyarország jelentős előrelépést tesz együtt”.

Beszédében örömét fejezte ki, hogy megünnepelhette az amerikai-magyar űrkutatási együttműködést, amely, mint mondta, az amerikai-magyar kapcsolatok fénypontja.

„A rakétakorszak kezdete óta magyarok és amerikaiak együtt dolgoztak az égbolt felfedezésén” - mondta a nagykövet, akivel a magyar kormány és tagjainak viszonya kifejezetten feszült a kinevezése óta. Orbán Viktor miniszterelnök például a nagykövet nevével „viccelve” Présembernek nevezte, arra utalva, hogy  nyomást akar gyakorolni a magyar kormány politikájára.

Amilyen az ember, olyan a vicce.