Politika

Orbán „a kommunista Kína államkapitalizmusához hasonló gazdasági modellt” épít Magyarországon - ki akarja vezetni az országot az EU-ból

Pénteken a Szabad Európa közölt részletes, több forrás elbeszélése alapján készült cikket Orbán Viktor kötcsei pikniken elmondott beszédéről. Az idei beszéd érdekessége, hogy még a fideszes pártsajtóban sem jelentek meg szerkesztett beszámolók az elhangzottakról. A pártközpontból megtiltották.

Több jel utal arra, hogy Orbán - orvosi értelemben is - bekattant

A miniszterelnök elég távoli horizontot vázolt fel az előadásában, és többek között arról beszélt, hogy pártjának akár 2060-ig is képesnek kell lennie kormányozni az országot.

Kiderült továbbá, hogy a kormányfő szerint ősszel dől el, sikerül-e kisiklatnia az unió Oroszországgal szembeni szankciós politikáját, és ezen múlhat akár a kontinens sorsa is.

Érdemes aláhúzni, hogy Orbán szerint 2030-ban már reálisan merül majd fel a kérdés, érdemes-e Magyarországnak uniós tagállamnak maradnia, mert úgy számol, hogy akkorra a visegrádi országok nettó befizetőnek számítanak majd. Tehát szerinte akkor már nem lesz érdemes a szervezetben maradnunk. (Nem fog jönni a pénz, nem lesz mit ellopniuk - Pestiriport.info)

A beszéd egyik legmeghökkentőbb elemét érdemes azonban külön is kiemelni. A kormányfő a Szabad Európa forrásai szerint arról is beszélt, hogy „Európa nem készült fel rá, hogy új szereplők emelkednek fel a globális politikában, elsősorban Kína, ő ezt már 2010-ben látta, látta, hogy a kínai államkapitalizmus milyen hatékony, ezért szeretne a kommunista országéhoz hasonló gazdasági modellt kialakítani Magyarországon, erre épül unorthodoxnak nevezett gazdaságpolitikája.”

A miniszterelnök kínai szimpátiája természetesen nem újkeletű - 2017-ben Haszán Zoltán részletesen is elemezte az utat, amit Orbán Viktor végigjárt a Fidesz 1989-es tiltakozásától a Tinenanmen téri koszorúzásig. Azóta is folyamatosak a kormány gesztusai a kommunista vezetésű nagyhatalom irányába: elég csak a Fudan Egyetemnek tett minimum gáláns vállalásokra, a Sinopharm-oltások propagálására és a Budapest-Belgrád vasúthálózat körüli pénzügyi megállapodásokra gondolni.

Az eddig is látványos volt, ahogy a miniszterelnök körüli magánérdekekkel szoros szimbiózisban manőverező magyar kormány egymás után kebelez be kritikus infrastruktrúrákat működtető nagyvállalatokat és megszáll komplett gazdasági szektorokat - csak az utóbbi időkben példa erre az autópálya koncessziók kisajátítása vagy a Vodafone felvásárlásának szándéka. Odáig azonban Orbán eddig még zárt körben sem merészkedett, hogy kijelentse: Magyarországon a kínaihoz hasonló államkapitalizmus kiépítése a végső cél. Sőt: követendő példa. Még egyszer: Kína, az emberi jogokat semmibe vevő, elnyomó, az állampolgáriai minden lépését megfigyelő diktatúra a példa Orbán Viktor számára. Kijelenthető: a Fidesz vezére diktatórikus kommunista rendszer kiépítését célozta meg. Orbán végérvényesen megszűnt demokratának lenni. Talán soha nem is volt az.

Az Európai Parlament csütörtökön jelentésként megszavazta, hogy Magyarországot nem tekinti teljes értékű demokráciának. A fentiek tudatában a meglepő inkább az, hogy a kormánypárt részéről az európai frakciók szavazására a felháborodás volt a reakció. Ugyanis: a miniszterelnök maga beszélt arról, hogy kommunista mintájú államkapitalizmust épít pártjával, és ezen kíván dolgozni kormányon a következő harminc évben is.

Ez az ember elmeorvosi eset.