Politika

Matolcsy György: „a miniszterelnök környezete minden jobbító kritikában árulást szimatol, és tévedhetetlennek látja Orbán Viktort”

Mintha már a 2025-ös jegybankelnöki ciklusa utáni várható menesztésére készülne, olyan vehemenciával ment neki új könyve bevezetőjében Matolcsy György a kormányzati gazdaság- és társadalompolitikának, illetve magának Orbán Viktornak.

Orbán környezetében ismeretlen fogalom a kritika

„A miniszterelnök időnként felvet egy új célt, jövőképet, de ezek nem mérhetőek, vagy délibábnak tűnnek, vagy finoman szólva is megtévesztőek” - írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

De nem ez az egyetlen mondat, amellyel minden eddiginél bátrabban száll szembe a NER-rel, illetve a NER politikai, gazdasági módszereivel, gyakorlatával. Matolcsy szerint „a kritikusan és önállóan gondolkodó magyarok” helyeslik nézeteit, míg „a kormányzó politikai elit, főként a miniszterelnök köréből” képviseli az ellenérzéssel bírók táborát, és míg az első vélemény látja és bevallja a kormányzati hibákat, a második minden jobbító kritikában árulást szimatol, és tévedhetetlennek látja a miniszterelnököt.

Matolcsy szerint a kritikai gondolkodás hiánya vezetett oda, hogy nem állunk nyerésre a 2020-as évtizedben, sőt, ha így folytatjuk, akkor 2030-ra az Európai Unió leggyengébb öt tagállama között találjuk majd magunkat.

A jegybank elnöke úgy véli, 2019-ig a Trianon utáni száz év legjobb évtizedét éltük - ezt már korábban is hangoztatta -, majd a koronavírus-világjárványt még „jól védtük ki” (leszámítva talán azt, hogy több mint negyvenezren haltak bele Magyarországon), de az orosz-ukrán háborúra rosszul reagált, az utóbbi következtében kialakult visszatérő inflációra „már hibás válaszokat adott” az Orbán- kormány.