Aktuális

Továbbra sem bírnak magukkal a zsidók: kilenc kórházat ért találat Libanonban, több mint száz egészségügyi dolgozó és tűzoltó meghalt - eddig közel 130 gyermek vesztette életét

Firasz Abjád libanoni egészségügyi miniszter szerint több mint száz egészségügyi dolgozó, illetve tűzoltó van a halálos áldozatok között Libanonban. Hozzátette: e foglalkozási csoportok tagjai közül 220-an sebesültek meg.

Gyilkolnak megállás nélkül

A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy kilenc kórházat, 45 egyéb egészségügyi intézményt, és csaknem 130 mentő-, illetve tűzoltóautót ért találat. Kiemelete, hogy csak az utóbbi három napban több mint negyven egészségügyi dolgozó és tűzoltó vesztette életét. „Ez a nemzetközi jog és egyezmények megsértése, kétségtelenül háborús bűncselekmény” - tette hozzá.

Hamis és ócska kifogás, illetve hazugság azt mondani, hogy ezeken a járműveken fegyverek voltak, mert ezt már hallottuk korábban a Gázai övezetből. Mennyi mártír, de nem láttunk semmiféle erőfeszítést, hogy megóvják a mentőszolgálatok tagjait” - mondta. 

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szintén azt sérelmezte, hogy csak az utóbbi 24 óra alatt izraeli légicsapásokban 28 egészségügyi dolgozó vesztette életét Libanonban.

„Számos más egészségügyi dolgozó nem jelentkezik szolgálatra, és elmenekült abból a térségből, ahol dolgozik, éppen a bombázások miatt” - közölte Tedrosz online sajtótájékoztatóján. Mint mondta, mindez rendkívüli módon korlátozza az egészségügyi ellátás fenntarthatóságát és a tömeges sebesülések ellátását. Hozzátette, hogy a repülési tilalom miatt a WHO sem fogja tudni pénteken eljuttatni orvosi segélyszállítmányát Libanonba.

A libanoni egészségügyi miniszter elmondása szerint 1975-en vesztették életüket az izraeli támadások kezdete óta, ebből 128 gyermek.