Aktuális

Nagy a baj: egyre több a dohányzó, a túlsúlyos és a szorongó tini

Egyre többen kihagyják a reggelit, a szabadidejük nagy részét képernyő előtt töltik, a túlsúlyos serdülők aránya nő, csakúgy, mint az alkohol- és cigarettafogyasztók száma - derült ki az ELTE PPK kutatói legutóbbi felméréséből, amely a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet együttműködésével zajlott. A vizsgálat a WHO „Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása” című nemzetközi kutatásának része.

Szinte az összes szabadidejüket képernyőhasználattal töltik

Az Egészségügyi Világszervezet által dedikált nemzetközi Health Behaviour of School Aged Children (HBSC) kutatáshoz Magyarország 1986-ban csatlakozott, azóta hazánkban is négyévente mérik fel az 5., 7., 9. és 11. osztályos gyerekek egészségmagatartását. Az alkalmanként hatezer tanuló életmódját vizsgáló kutatás reprezentatív, így a projektben részt vevő csaknem 50 ország eredményeivel is összevethető. 

Mint a kutatócsoport megjegyzi, a serdülőkorban kialakult viselkedésmódok felnőttkorban is folytatódhatnak, és olyan dolgokat befolyásolhatnak, mint például a mentális egészség, az egészségügyi panaszok kialakulása, a dohányzás, a táplálkozás, a fizikai aktivitás szintje és az alkoholfogyasztás.

Egészségükre megy a kütyühasználat

Az étkezési szokásokkal kapcsolatban friss felmérésük arra világított rá, hogy a kamaszok körében évek óta csökken a rendszeresen reggelizők aránya. A napi zöldség- és gyümölcsfogyasztás a fiataloknak kevesebb, mint harmadára jellemző. Bár egyre kevesebben fogyasztanak magas cukortartalmú ételeket és italokat, és a fizikailag aktív fiatalok aránya is lassú növekedésnek indult, a túlsúlyosak száma folyamatosan nő.

A diákoknak mintegy harmada szinte az összes szabadidejét ülve tölti (főként képernyőhasználattal), ugyanakkor hétköznapokon keveset, átlagosan 7,5 órát alszanak. Elmondható az is, hogy az átlagos alvásidő jelentősen csökkent az elmúlt 8 évben.

A szerhasználók aránya nő

Az egészséget veszélyeztető magatartási formák közül a dohányzási és alkoholfogyasztási arányok a korábbi tendenciákkal ellentétben ismét növekedést jeleznek az elmúlt négy évben. Körülbelül minden hatodik diák legalább hetente rágyújt, tízből négyen pedig már voltak részegek életükben. Az elektromos cigarettát kipróbálók aránya meghaladja a 35 százalékot.

A tiltott szerek használatának arányai stagnálnak. A leggyakoribb a marihuánafogyasztás: a középiskolás diákoknak mintegy 18 százaléka próbálta már ki életében, a többi szer prevelanciája 5 százalék alatti. Problémás közösségimédia-használónak a tanulók 13 százaléka, problémás videójáték-használónak 18 százaléka bizonyult. A kutatásból az is kiderült, hogy a középiskolás diákok 45 százalékának volt már szexuális kapcsolata nagyrészt 15-16 éves kortól, de 26 százalékuk már 14 évesen vagy azelőtt megkezdte a nemi életet. 

 

Gyakori a fejfájás és a fáradtság a fiatalok körében

Szoronganak az iskolában

Az egészségüket kitűnőnek minősítő tanulók aránya 2002 és 2022 között több mint 10 százalékkal csökkent, és még soha nem volt olyan alacsony, mint 2022-ben (19 százalék). Az iskolások több mint fele legalább heti rendszerességgel két vagy több pszichoszomatikus tünetet (például fejfájást vagy fáradtságot) is tapasztal, ez főleg az idősebb serdülő lányokat érinti. A tanulók háromnegyede szereti iskoláját, ugyanakkor az iskolai feladatokat nagyon nyomasztónak érzők aránya jelentősen nőtt, mintegy 13 százalékra, míg ez 2014-ig stabilan csak 6 százalék volt.

A kortárskapcsolatokat illetően az iskolai bántalmazás kérdésére is kitértek, minden tizedik tanuló felelt úgy, hogy volt része ebben, online zaklatást pedig minden ötödik tapasztalt már. A jelentésben rámutatnak: a rendszeres bántalmazást elszenvedők aránya 2002 óta folyamatosan emelkedik, de az életkor előrehaladásával csökkenő tendenciát mutat. 

A nemzetközi jelentésből is az derül ki, hogy az európai országok harmadában a 2014-es évhez képest növekszik azoknak a tinédzserek aránya, akik számára nyomasztó az iskola, és egyre kevesebben szeretik ezt a közeget. Főleg az idősebbek érzik kevésbé támogatónak az osztályközösséget, túlterheltségről számolnak be. 

Több ponton rosszabbul állunk

Nemzetközi viszonylatban a magyar fiatalok a táplálkozási szokások és a túlsúlyosság, a dohányzás és alkoholfogyasztás, az online bántalmazás, a saját egészség értékelése és bizonyos pszichoszomatikus tünetek gyakorisága tekintetében kedvezőtlenebb képet mutatnak az átlagnál, más tekintetben átlag körüliek, például fizikai aktivitásban vagy a marihuána-használatban. Társas kapcsolataik értékelésében - családdal, szülőkkel, kortársakkal való viszony - a nemzetközi átlagnál inkább kedvezőbben nyilatkoztak a felmérésben.