Aktuális

„Mellékhatás”: 32 éves tanárnő és 18 éves lány vesztette életét az AstraZeneca oltás miatt Olaszországban

A Rai News híradása szerint Olaszországban a kísérleti vakcina által okozott mellékhatás miatt halt meg egy fiatal nő. Francesca Tuscano 32 éves tanárnő az AstraZeneca készítményét kapta meg, ami után vérrögök alakultak ki, a haláleset ennek tulajdonítható.

A tragédia egy évvel ezelőtt, áprilisban történt. A család beperelte a kórházat, és nagyjából 30 millió forintnak megfelelő kártérítésre tartanak igényt, miután a törvényszéki patológus és a hematológus állásfoglalása szerint is az injekció okozta a nő halálát.

A gyászoló család azt sem zárta ki, hogy egyenesen az állam ellen indítanak polgári pert.

Olaszországban az állam elismeri, hogy lehetnek mellékhatások, ezért nem zárkóztak el a felelősségvállalás elől, már amennyiben egy ember életéért utólag lehet felelősséget vállalni.

A kormány létrehozott egy 150 millió eurós alapot különített el a Covid-oltás károsultjainak. Hasonló törvényre van példa Lengyelországban is, de az USA-ban vannak olyan államok, amelyek (legalább közvetett módon a kártérítések által) elismerik, hogy a kísérleti vakcinák is hordozhatnak veszélyt.

A déli államban ennek ellenére az oltások erőltetése és az oltatlanok megbélyegzése már a mindennapok részévé vált. A maszk használata továbbra is kötelező a tömegközlekedési eszközökön.

Néhány hónappal a tanárnő halála után egy 18 éves olasz lány, Camilla Canepa is életét vesztette, ugyancsak az AstraZeneca oltás következtében kialakult vérrögök miatt - idézi fel a Rai News.