Vályi István Szujó Zoltánnak: „rituálisan kivégeztétek az amatőr autósportot”
2025. 03. 27. 5:39:17 | Pesti Riport
Minden eddiginél élesebb kritikát fogalmazott meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, Szujó Zoltán tevékenységével összefüggésben Vályi István autósport szakújságíró. A Facebookon közzétett nyílt levelet alább közöljük.
Vályi nem fogta vissza magát

„𝗦𝘇𝘂𝗷ó 𝗭𝗼𝗹𝘁á𝗻𝗻𝗮𝗸, 𝗮𝘇 𝗠𝗡𝗔𝗦𝗭 𝗲𝗹𝗻ö𝗸é𝗻𝗲𝗸
𝗦𝘇𝗶𝗮, 𝗭𝗼𝗹𝗶!
Levelem elején engedd meg, hogy megmagyarázzam, miért is így és itt írom ezeket a sorokat.
Aránylag régen ismerjük már egymást, szegről-végről még talán kollégáknak is nevezhetném magunkat, hiszen emlékszem még azokra az időkre, amikor még újságíró voltál, támasztottad a korlátot, etted a szendvicset, műanyagpohárból ittad a vizet, mint én is. Ez még a hőskorban volt, amikor még nem volt semmi, valamikor, amikor a hazai autósport úgynevezett menedzserei és nagymenői még bőszen áfáztak, kötötték nyakra-faszra a médiaszerződéseket, fogyasztották - papíron - a méregdrága alkatrészeket-motorokat és a cégek vígan locsolták bele az autó- és motorsportba a milliókat, majd osztottak vissza maguknak, a sameszoknak. És közepesen tehetséges - vagy éppen teljességgel tehetségtelen - emberekkel hitették el, hogy igenis van keresnivalójuk a kormány mögött.
Azok pedig elhitték, hogy végtelen a pénz, fejükkel a fellegekben fogalmuk sem volt róla, hogy ebben a pénzjátékban igazából csak dróton rángatott fajankónak kellettek, hogy legyen valaki, aki beül az autóba és csinálja a megjelenést, cserébe pedig csendben van és sztár lehet. A többi pedig csak a kirakat volt a nézőknek és a hétköznapi rajongóknak, akiknek sokszor fogalmuk sem volt arról, hogy a szürke magyar jogszabályok és az urambátyám-rendszerre támaszkodó tróger bűnözőket sztárolnak. Tisztelet a kivételnek.
Rég volt már ez. Azóta sok minden történt veled, velem, más lett a világ, a viszonyunk ugyan sosem volt vagy lett kifejezetten baráti, de azért néha-néha váltottunk pár szót, az utóbbi években leginkább úgy, hogy ahányszor összefutottunk, akkor hangosan mindig arról biztosítottál, hogy majd beszélünk és dumáljunk valamikor. Mindegy, hogy ez a Sztárbox-gálán vagy valami közösségi díjátadón, netán nyilvános rendezvényen történt. 𝘔𝘢𝘫𝘥 𝘣𝘦𝘴𝘻é𝘭𝘫ü𝘯k! - mondtad, én pedig vártam, hogy üljünk le és beszéljünk. De ez a pillanat soha nem jött el és jó eséllyel már nem is fog. Úgyhogy inkább leírom, mit szerettem volna megkérdezni tőled vagy javasolni neked. Számomra tétje már nincs, 45 évesen már nem leszek profi autóversenyző, de ez mindegy is, megvan a helyem a világban, szeretem a munkám és elégedett vagyok ezzel.
Én próbáltam mindig megértő lenni, mert pontosan tudom, hogy a dolgok nem mindig feketék vagy fehérek. Tudom, forgolódtál rendesen, azért csak a médiában mozgok lassan 25 éve én is, látom. Anno az RTL (a régi arcok emlegetnek a mai napig), aztán volt ott TV2, ügyes húzás volt a Magyar Turisztikai Ügynökséges podcast-sorozat, bár nyilván te is tudtad, hogy na… nem véletlenül nincs a toplisták élén.
Nincs ezzel baj Zoli, ne értsd félre. Mindenkinek élnie kell valamiből, bár azért - őszinte leszek veled -, amikor a Kadarkainál elmondtad, hogy személyes támadásnak vetted az MTVA-s kirúgásodat, ahol ellehetetlenítettek és milyen szemét módon bántak veled (mit vártál ott?), majd alig egy év múlva már TV2, HírTV-s műsor, majd a Szöllősi-féle kormány-sportrádió a Mediawörks hátszelével… ott azért felhúztam a szemöldököm, de!
De ne érts félre: ez a te dolgod, nem veled van bajom, ember vagy te is, hanem azzal, amit (nem) csinálsz. Mert érint engem, a barátaimat, a családomat, a munkámat és mindent, ami nekem szent, vagy aminek sok élményt köszönhetek. Amit szerettem, de már nem. Ez pedig a magyar autósport.
Ha valaha is leültünk volna, úgy, ahogyan annyiszor odakiáltottad, akkor megkérdeztem volna tőled, hogy 𝘡𝘰𝘭𝘪, 𝘮𝘪𝘵 𝘤𝘴𝘪𝘯á𝘭𝘴𝘻? 𝘌𝘻 𝘴𝘻𝘦𝘳𝘪𝘯𝘵𝘦𝘥 𝘳𝘦𝘯𝘥𝘣𝘦𝘯 𝘷𝘢𝘯?.
Mert szerintem nincsen, bár a HUMDA-sztori után (van tisztességes ember a motorsport környékén, akit nem ver le a víz tőle?) azért azt is megkérdeztem volna tőled, hogy mennyi és milyen WTCR és Formula E szakértés ért 93 millió forintot, amit kiszámláztál ennek az ex-Palkovics-féle gittegyletnek? De lehet, az is csak papíron volt, mondom: még ezen a ponton is el tudtam képzelni, hogy valójában beraktak a hintába. Simán lehet, hogy tévedek, de nyilván semmi jogom nincs megkérdezni ezt. Megjegyezni viszont igen.
Aztán MNASZ elnök lettél, végignéztem a Hörömpő Cirkuszt, amit a Gyafival (Oláh Gyárfás) lefolytattatok, illetve lejátszottak az MNASZ Richelieu bíborosai, te pedig a nyakadba akasztottad a kolompot a kirakatban állva. Hát Zoli, most már akkor rázzad, ezt magadra húztad, te akartad ezt. Amire elismerően csettintettem elsőre, hiszen az egész miskulanciát felvállaltad, amit MNASZ-nek és hazai autós- és motorsportnak hívnak. Minden basáskodó bakterrel és szervilis kiskirállyal egyetemben, egy gumiszabályokkal és semmitmondó lózungokkal, világos és áttekinthető támogatási rendszer nélküli állami szervezettel, velejükig korrupt és kisstílű, saját hasznukat leső vezetőkkel együtt, gondoltam magamban, ez nem kis falat. És szerintem sokan így gondolták még, de még itt is azt mondom: tévedhetek és valójában nem így van.
És hidd el, valahol még azt is megértem, hogy mindenről nem te tehetsz. Az, hogy ide jutott a hazai autósport azt leginkább saját magának köszönheti, mert ahol 20-30 éve ennyi érdek-ellenérdek, pitiánerség, marakodás, mocsok, bűn és szürke milliók csúsznak-feszülnek egymásnak, ott csak olyan ember tud rendet tenni (sőt, leginkább egy olyan stáb), akinek van elképzelése és van ereje szembeszállni azokkal, akik itt valójában a szart kavarják. Ehhez sajnos az kell, hogy legyen meg a támogatása odafentről is, álljon bele a konfliktusba és ne a pénz és a hatalom (talmi csillogása) legyen az istene. Mikor volt itt utoljára ilyen? Én nem emlékszem, talán az idősebbek még igen.
Amivel a bajom van - és ami fáj - az valahol itt kezdődött el. 𝗠𝗲𝗴𝗵𝗮𝗹𝘁 𝗮 𝗺𝗮𝗴𝘆𝗮𝗿 𝗮𝘂𝘁ó𝘀𝗽𝗼𝗿𝘁 𝗭𝗼𝗹𝗶, 𝗲𝗹𝗻ö𝗸 ú𝗿. 𝗞é𝘀𝘇, 𝘃é𝗴𝗲, 𝗲𝗻𝗻𝘆𝗶 𝘃𝗼𝗹𝘁.
Ez a homokozó le lett passzolva, játsszon benne, aki akar, az aktuális kormányt soha a büdös életben nem érdekelte az autó- és motorsport, felőlük aztán be is szánthatják az egészet, nem értenek hozzá, nem ismerik, kolonc a nyakukon az egész miskulancia, csak a baj van vele. Vagy sok pénzt dobnak ki az ablakon (tényleg, nem tudod, hogy a hírhedt hajdúnánási MotoGP pályára elbaszott 4 milliárd nem hiányzik valahonnan?), vagy folyamatosan balesetekkel és tragédiákkal foglalkozik ez a szemét média, ahelyett, hogy inkább örülne annak, milyen jól megbecsüljük a világban jó hírünket vivő versenyzőinket (ja, nem, hiszen azt sem tudjátok, kinek milyen eredményei vannak).
És most látod, itt van az újabb botrány a nyakadon, elviszed majd a balhét és sokan azt hiszik majd, hogy változik bármi is attól, hogy téged leléptetnek, de neked őszintén bevallhatom, hogy nem hiszem. Eddig sem csináltál semmi érdemlegeset és ezek után sem fog történni semmi érdemleges.
A nyergesi tragédia kivizsgálása hogyan halad? Megvan már a felelős? Tudni már, hogy miért történhetett meg? Mert azon kívül, hogy a Hoffer Zsolti lemondott, na, azon kívül nem igazán olvasni azt, hogy valaki már börtönben ül miatta, a vizsgálat végeredményét pedig nem tettétek közzé. Soha nem volt senki, aki kiállt volna az emberek elé és azt mondta volna: elvtársak, ezt elbasztuk. Ha volt ilyen, akkor megkövetlek itt és most. Ne fogjuk ezt a megengedő szabályokra, mert ezeket ti hoztátok.
Azt nyilatkoztad a Nemzeti Sport nevű (néhai) újságnak, hogy 𝘢𝘻 𝘢𝘶𝘵ó𝘴𝘱𝘰𝘳𝘵-𝘦𝘴𝘦𝘮é𝘯𝘺𝘦𝘬 𝘪𝘴 𝘢 𝘴𝘱𝘰𝘳𝘵𝘳𝘦𝘯𝘥𝘦𝘻𝘷é𝘯𝘺𝘦𝘬 𝘣𝘪𝘻𝘵𝘰𝘯𝘴á𝘨á𝘳ó𝘭 𝘴𝘻ó𝘭ó 𝘳𝘦𝘯𝘥𝘦𝘭𝘦𝘵 𝘩𝘢𝘵á𝘭𝘺𝘢 𝘢𝘭á 𝘵𝘢𝘳𝘵𝘰𝘻𝘯𝘢𝘬. 𝘌𝘻 𝘢𝘻𝘵 𝘫𝘦𝘭𝘦𝘯𝘵𝘪 𝘢 𝘨𝘺𝘢𝘬𝘰𝘳𝘭𝘢𝘵𝘣𝘢𝘯, 𝘩𝘰𝘨𝘺 𝘢 𝘳𝘦𝘯𝘥ő𝘳𝘴é𝘨 𝘮𝘢𝘨á𝘯𝘵𝘦𝘳ü𝘭𝘦𝘵𝘦𝘯 𝘪𝘴 𝘦𝘭𝘭𝘦𝘯ő𝘳𝘪𝘻𝘩𝘦𝘵𝘪, 𝘴ő𝘵, 𝘬ö𝘵𝘦𝘭𝘦𝘴𝘴é𝘨𝘦 𝘦𝘭𝘭𝘦𝘯ő𝘳𝘪𝘻𝘯𝘪, 𝘩𝘰𝘨𝘺 𝘢 𝘯é𝘻ő𝘬 𝘣𝘪𝘻𝘵𝘰𝘯𝘴á𝘨𝘣𝘢𝘯 𝘷𝘢𝘯𝘯𝘢𝘬-𝘦 𝘢𝘻 𝘢𝘥𝘰𝘵𝘵 𝘦𝘴𝘦𝘮é𝘯𝘺𝘦𝘯.
És hadd kérdezzem meg, hogy te ez ellen mit tettél, hogy ne így legyen? Mit tettél azért, hogy ez a motorsport-szempontjából teljes mértékben irreleváns és értelmetlen rendelet (amit egyértelműen NEM a motorsport-rendezvények szem előtt tartásával hoztak) ne lépjen hatályba ott, ahol semmi értelme nincsen ebben a formában? A rendőr milyen szakmai szempontok alapján dönti el azt, hogy biztonságos-e a szalagkorlát vagy a gumikordon mekkora energiájú ütközést képes felvenni? A rendőr hogyan és mire hivatkozva dönthet úgy, hogy márpedig ez szerinte veszélyes? Ő egyben technikai személyzet, pályabíró és biztonságtechnikai szakember is? Maximum elküldheti a rossz helyen állókat, ami eddig is a ti dolgotok lett volna, ha érvényt tudtatok volna szerezni ennek. Vagy nem? Nem sikerült. A néző pedig a világon mindenhol néző, oda fog menni, ahová nem szabad, ez ne legyen újdonság, könyörgöm.
Minden józanul gondolkodó ember tudta azonnal, hogy ez a semmitmondó gumiszabály egy dologra lesz jó: hogy még egy nagy lapát földet dobjon a hazai autósport sírjára. Arra a sírra, melyet hosszú évek szorgalmas munkájával ástak meg sokan, de ti lapát helyett markolóval jöttetek, legalábbis jelen pillanatban nagyon úgy tűnik. Tudom és tudjuk, hogy nem egyedül te vagy mindezért a felelős. 𝗗𝗲 𝘁𝗲 𝘃𝗮𝗴𝘆 𝗮𝘇 𝗲𝗹𝗻ö𝗸 úr, ezzel felelősség jár és ujjal mutogatni egy EU-s jogszabályra (ahogyan azt lenyilatkoztad sok helyen) és rájuk kenni mindent, ami rossz, az tudod, kinek a szokása?
𝗡𝗲𝗺 𝗭𝗼𝗹𝗶, 𝗮 𝗵𝗮𝘇𝗮𝗶 𝗮𝘂𝘁ó𝘀𝗽𝗼𝗿𝘁𝗼𝘁 𝗻𝗲𝗺 𝗲𝘇 𝗘𝗨 ö𝗹𝗶 𝗺𝗲𝗴 é𝘀 𝗮 𝗯𝗶𝘇𝘁𝗼𝘀í𝘁á𝘀, 𝗵𝗮𝗻𝗲𝗺 𝗮𝘇, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗲𝗴𝘆𝗿𝗲 𝗸𝗲𝘃𝗲𝘀𝗲𝗯𝗯𝗲𝗻 ó𝗵𝗮𝗷𝘁𝗮𝗻𝗮𝗸 𝗲𝗯𝗯𝗲 𝗮 𝗽ö𝗰𝗲𝗴ö𝗱ö𝗿𝗯𝗲 𝗹𝗲𝗲𝗿𝗲𝘀𝘇𝗸𝗲𝗱𝗻𝗶, ti pedig ahelyett, hogy támogatnátok az amatőr autó- és motorsportot (mintha az amatőr egy pejoratív jelző lenne, holott eddig a legnagyobb balhé egy MNASZ-profi rendezvényen történt) inkább kivéreztetitek és ellehetetlenítitek. Nem tudom, kinek a tanácsára álltál bele ebbe, de elmondom, hogy totálisan és szögegyenest szembemegy azzal, amit minden normális ország szakmailag megalapozott és hozzáértő - nem korrumpálható - szakemberek bevonásával tesz: nem pusztítanak, hanem építenek. Együtt, a rutinos amatőr szervezőkkel és bajnokságokkal, kupákkal, helyi egyesületekkel. Egy nemzeti autósport szövetségnek nem az a feladata, hogy monopolhelyzetbe hozza magát, hanem, hogy kiszolgálja azokat, akik hajlandóak pénzt kifizetni azért, hogy versenyezhessenek. Rosszul tudom?
Túl sok lett a botrány, túl nagy lett a zaj, sokaknak elment már a kedvük is ettől. Pláne, hogy itthon induljanak. És ezt magatoknak köszönhetitek. 𝗠𝗲𝗿𝘁 𝗹𝗲𝗵𝗲𝘁 𝘀𝘇𝗮𝗯á𝗹𝘆𝗼𝘇𝗻𝗶 𝗽ö𝗸𝗵𝗲𝗻𝗱𝗶𝘀é𝗴𝗴𝗲𝗹 é𝘀 𝗼𝘀𝘁𝗼𝗿𝗿𝗮𝗹, 𝘃𝗮𝗴𝘆 𝗮𝘀𝘇𝘁𝗮𝗹𝗻á𝗹 ü𝗹𝘃𝗲 é𝗿𝘃𝗲𝗸𝗸𝗲𝗹 é𝘀 𝗺𝗲𝗴𝗴𝘆ő𝘇é𝘀𝘀𝗲𝗹. Ti az előbbit választottátok és most ott tartunk, hogy mediátor kell közétek és azok közé, akikből éltek. Hatalmas siker ez a hazai motorsportnak.
Mert telesírhatják az év végi beszámolót a szakágvezetők azzal, hogy hű, sokkal többen járnak nem-MNASZ vagy amatőr rendezvényre és bajnokságba, mint a hivatalosra, ezért be kéne tiltani azokat, az igazság azonban az, hogy inkább el kéne gondolkodni: 𝘮𝘪é𝘳𝘵 𝘷𝘢𝘯 í𝘨𝘺? 𝘔𝘪𝘵 𝘤𝘴𝘪𝘯á𝘭𝘯𝘢𝘬 𝘫𝘰𝘣𝘣𝘢𝘯? 𝘏𝘰𝘨𝘺𝘢𝘯 𝘭𝘦𝘩𝘦𝘵𝘯𝘦 𝘵𝘢𝘯𝘶𝘭𝘯𝘪 𝘵ő𝘭ü𝘬? 𝘏𝘰𝘨𝘺𝘢𝘯 𝘭𝘦𝘩𝘦𝘵𝘯𝘦 𝘦𝘨𝘺𝘴é𝘨𝘦𝘴𝘦𝘯 𝘨𝘢𝘳𝘢𝘯𝘵á𝘭𝘯𝘪 𝘢 𝘣𝘪𝘻𝘵𝘰𝘯𝘴á𝘨𝘶𝘬𝘢𝘵 é𝘴 𝘬𝘪𝘥𝘰𝘭𝘨𝘰𝘻𝘯𝘪 𝘦𝘨𝘺 𝘰𝘭𝘺𝘢𝘯 𝘢𝘭𝘢𝘱-𝘬ö𝘷𝘦𝘵𝘦𝘭𝘮é𝘯𝘺𝘳𝘦𝘯𝘥𝘴𝘻𝘦𝘳-𝘮𝘪𝘯𝘪𝘮𝘶𝘮𝘰𝘵, 𝘢𝘮𝘪𝘵 𝘮𝘦𝘨 𝘭𝘦𝘩𝘦𝘵 𝘶𝘨𝘳𝘢𝘯𝘪?
De ez nem fog megtörténni, hiszen magad mondtad a hirado.hu-nak, hogy 𝘢𝘬á𝘳𝘩𝘰𝘨𝘺 𝘪𝘴 𝘴𝘻é𝘱í𝘵𝘫ü𝘬, 𝘢𝘻 𝘢𝘶𝘵ó𝘴𝘱𝘰𝘳𝘵 𝘦𝘨𝘺 𝘭𝘶𝘹𝘶𝘴𝘵𝘦𝘳ü𝘭𝘦𝘵, 𝘮é𝘨 𝘢𝘬𝘬𝘰𝘳 𝘪𝘴, 𝘩𝘢 𝘢𝘻 𝘦𝘮𝘣𝘦𝘳 𝘢 𝘬𝘰𝘯𝘺𝘩𝘢𝘱é𝘯𝘻𝘣ő𝘭 𝘷𝘦𝘴𝘻𝘪 𝘦𝘭 𝘢 𝘳á𝘷𝘢𝘭ó𝘵.
És ebben a mondatodban minden benne van, ami miatt teljességgel inkompetensnek gondollak ezen a poszton. Mert nem érted, nem voltál soha versenyző, nem szerveztél soha semmit, nem forgattad a forintot azért, hogy hó végén ki tudd bérelni a trélert és venni tudjál négy használt gumit, lefoglalni a szállást és tankolni az autód, nem raktad élére a garast, hogy meglegyen a bukócső és ne gázcsőből, nem örültél annak, hogy a barátaiddal, felszabadultan, biztonságban és ellenőrzött körülmények között autózz akár egy falusi libakergetőn is. Te letudod ezzel, hogy akinek nincs pénze rá, az ne versenyezzen. Én kiegészíteném - engedelmeddel - azzal, hogy akinek nincs SOK pénze rá, az ne versenyezzen. És ezzel nagyon nem értek egyet. Mert nagyon nem mindegy, hogy megteremted-e a lehetőséget azoknak, akik el akarják kezdeni, vagy egyszerűen csak porig rombolod az első lépcsőt, majd panaszkodsz, hogy nincs utánpótlás és nevező (a Diósgyőr ralin a 33 nevezőt - ORB+ORC - gondolom, nem teszitek ki a kirakatba). 𝗔𝘇 𝘃𝗮𝗻 𝗭𝗼𝗹𝗶, 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗿𝗶𝘁𝘂á𝗹𝗶𝘀𝗮𝗻 𝗸𝗶𝘃é𝗴𝗲𝘇𝘁é𝘁𝗲𝗸 𝗮𝘇 𝗮𝗺𝗮𝘁ő𝗿 𝗮𝘂𝘁ó𝘀𝗽𝗼𝗿𝘁𝗼𝘁, kisgömböcként gyúrtatok magatokba mindent és mindenkit, akinek volt egy jó ötlete vagy sorozata, aki pedig nem volt hajlandó megalkudni, azt kivéreztettétek. Dölyfösen, leszólva a magas trónról, teljességgel megfeledkezve arról, hogy ti vagytok a magyar autósportért, nem az van értetek. 33 nevező, ízlelgesd.
Már nincs messze a bukás

Felsorolhatnék példákat arra, hogyan csinálják máshol, el lehetne mesélni, hogy a legendás Ferjáncz Attila is egy szlalomversenyen indult először, vagy egy Sebastien Loeb nevű srác a Citroen Saxo kupában, Romániában a mai napig él a Dacia-kupa, de tucatnyi olyan - támogatott - bajnokságot fel lehetne itt sorolni, melyek utolsó morzsája talán a Kia Picanto kupa volt idehaza. Ott, ahol annak idején a kifejezetten erre kitalált Astra, Clio, Swift-kupából nőtték ki magukat a pilóták. És mára bizony már egy ütőképes Swift sem pite. Aki nem tudja megugrani, annak mi marad, ahonnan fel tud jönni? Tudom, mindent lehet válasszal csavarni, de a valóság az, hogy semmi. Dolgozni pedig veletek így melyik szervező akar? Miben segítitek a munkájukat? Egyáltalán: mi a segítség? Mi lett jobb? Mi változott jobb irányba? Mit tesztek azért, hogy e helyett a korhadozó láb helyett több, friss, vérrel teli, jókedélyű és élhető oszlopon álljon a magyar autósport? Miért akasztják szögre a sisakot a Rally2, Rally3 pilóták? Kérdeztétek tőlük? Halljátok a hangokat vagy már csak a moderálás köti le mindenki munkaidejét az MNASZ Facebook-oldalán? A tisztelet kijár, de azt ki kell érdemelni, az a ranggal nem jár együtt, ezt megtanultam, mert a fejembe verték a tanítóim.
Egy olyan országban nem tudtok gondoskodni a saját aktuális vagy leendő versenyzőitekről, amely tele van profi autóépítőkkel, vannak gumigyáraink, 3-4 alkalmas versenypályánk, reptereink és olyan akku- és autógyártó nagyhatalom vagyunk, hogy arról koldulunk, hiszen egy tízes kulcsot nem tudsz úgy eldobni, hogy az ne egy akku- vagy autógyárra essen. Olyan lehetőségeitek lennének, mint kevés más országnak. Teljesítménylépcsőben eltolt márkakupák, belépő rali-kategória és még akár elektromos sprintversenyeket is rendezhetnétek, hogy adjatok a zöldeknek is. Ja, igen, dolgozni kell(ene) vele, befektetni a jövőbe és a jelenbe, nem annyit, mint most - sokkal többet.
Hogy akkor miért nem én csinálom? Mert nem az én dolgom, hanem az általad vezetett MNASZ-é. Azért. Két Sztárbox-gála között szakíthattál volna időt erre is, ha már olyan király kapcsolataid vannak, bocs.
Félre ne értsd, az már (sajnos) rég nem szempont egy MNASZ elnökkel szemben, hogy meg tudja különböztetni az önindítót a sebváltótól, ahogy az sem, hogy legalább valamilyen szinten éljen benne vagy vele. De ennyire elveszíteni a kapcsolatot a való világgal csak az tudja, akit sosem érdekelt ez igazán vagy az, aki elhiszi, hogy ő több, mint a másik.
Luxus az autósport, igazad van. Akkor is, ha a konyhapénzből kell elvenni a rávalót és hidd el, akkor az igazán! Tudja ezt megannyi top-világsztár, akik fillérekből kezdtek, a szüleik izzadtsága és munkája tette nekik mindezt lehetővé, az az önfeláldozás, amit csak akkor teszel meg, amikor a saját gyerekedet akarod boldognak látni. Ti ezt a lehetőséget vettétek el mindenkitől azzal, hogy ezercsápos vérszívóként borultatok rá az amatőr (értsd. ami nem ti vagytok, a megkérdőjelezhetetlen és hozzáértő MNASZ) autó- és motorsportra, kicsináltátok a rescue-teameket, az amatőr kupasorozatokat, az egyszeri rendezvényeket és azt lehet már csak versenynek hívni, amit ti annak mondtok. Tudom, mindenre van egy ködös magyarázat és mindig lehet másra mutogatni, most is lesznek, akik ezt teszik majd, sőt, lesznek, akik nem értenek velem egyet, de nem baj, nem is várom el, ez az én véleményem és egyelőre még a vélemény szabad ebben az országban, akkor is, ha van, akinek nem tetszik.
𝘛𝘦𝘭𝘦𝘷í𝘻𝘪ó𝘴𝘬é𝘯𝘵 𝘢𝘻 á𝘵𝘭𝘢𝘨𝘦𝘮𝘣𝘦𝘳𝘯é𝘭 𝘫𝘰𝘣𝘣𝘢𝘯, 𝘩𝘪𝘴𝘻𝘦𝘯 𝘮𝘦𝘨𝘵𝘢𝘯𝘶𝘭𝘵𝘢𝘮, 𝘯𝘦𝘮 𝘯𝘺𝘦𝘳𝘩𝘦𝘵𝘪 𝘦𝘭 𝘮𝘪𝘯𝘥𝘦𝘯𝘬𝘪 𝘵𝘦𝘵𝘴𝘻é𝘴é𝘵 𝘢𝘻, 𝘢𝘮𝘪𝘵 𝘤𝘴𝘪𝘯á𝘭𝘰𝘬 - mondtad, ahogyan hozzátetted, hogy 𝘢𝘻 á𝘵𝘭𝘢𝘨 ú𝘫𝘴á𝘨𝘰𝘭𝘷𝘢𝘴ó 𝘢𝘻 𝘦𝘨é𝘴𝘻𝘣ő𝘭 𝘤𝘴𝘢𝘬 𝘢𝘻𝘵 𝘴𝘻ű𝘳𝘪 𝘭𝘦: 𝘣𝘢𝘭𝘩é 𝘷𝘢𝘯 𝘢𝘻 𝘢𝘶𝘵ó𝘴𝘱𝘰𝘳𝘵𝘣𝘢𝘯, é𝘴 𝘦𝘻 𝘯𝘦𝘮 𝘫ó.
Mindenki tetszését nem is kell elnyerned, azokét kéne, akik tőled várták a segítséget, akik tőled/tőletek várták a változást, akik nélkül nincsen verseny: a szervezőkét és a versenyzőkét. Kicsiét és nagyét egyaránt. Igazad van, az átlagember CSAK azt szűri le, hogy balhé van az autósportban. És igaza van: 𝗯𝗮𝗹𝗵é 𝘃𝗮𝗻, 𝗭𝗼𝗹𝗶. Nem emiatt a driftes incidens miatt, ez már csak hab a tortán és valójában én is lehet csak duzzogtam volna, ha nem látom meg azt a levelet, amelyből süt az arrogancia és a bicskanyitogató pökhendiség, amikor elhiszitek, hogy ti többek vagytok és erőből basztok oda, mint a sértett portás, aki beletörli a nadrágjába a kolbászzsíros kezét, böfög egy nagyot és csak azért sem emeli fel a sorompót.
„...az elmúlt hetekben tapasztalt, MNASZ-t célzó lejárató kampány, valamint a Magyarország hatályos törvényeinek és rendeleteinek megsértésére való nyilvános és cinikus buzdítás, továbbá a sportirányítás, a Rendőrség és a nyilvánosság megtévesztésének tudatos szándéka miatt a regisztrációs kérelmet a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elutasítja.”
A rendőrséget, a sportirányítást és a nyilvánosságot megtévesztették? Mégis, mivel? Milyen objektív okok alapján utasítottátok el ezt a kérelmet? Mert olyat nem soroltatok fel, csak azt, hogy durcizik a baba, mert csúnyát mondtak rá mások. Lejárató kampány? Már ne haragudj, de 𝗮𝘇 𝗠𝗡𝗔𝗦𝗭-𝗻𝗲𝗸 𝘀𝗲𝗻𝗸𝗶 𝗻𝗲𝗺 á𝗿𝘁𝗼𝘁𝘁 𝗮𝗻𝗻𝘆𝗶𝘁, 𝗺𝗶𝗻𝘁 𝗮𝘇 𝗠𝗡𝗔𝗦𝗭 és az ilyen kommunikáció ezt bizony nem segíti elő. Azokat a JÓ szakembereket is sajnálom, akiknek most szégyenkezniük kell miattatok és akiket valóban az autó- és motorsport szeretete tart még ott. Mert vannak ilyenek, de már komoly kételyeim vannak afelől, hogy te valaha is közéjük tartoztál-e. Hogy jártál-e valaha úgy rendezvényen, ahol nem fizettek és ahová nem volt muszáj menned? Lehet, kívánom, hogy így legyen, hogy szeresd, tényleg, ne csak mondd.
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy te MNASZ-elnök akarsz lenni? Ha jutalom volt megértem, ha komolyan gondoltad, akkor viszont rossz hírem van: 𝘀𝗼𝗸 𝗹𝗲𝘁𝘁 𝗲𝘇 𝗮 𝗺𝗲𝗹ó, 𝗭𝗼𝗹𝗶, 𝘀𝘇𝗲𝗿𝗶𝗻𝘁𝗲𝗺 𝗻𝗲𝗺 𝗳𝗼𝗴 𝗲𝘇 𝗺𝗲𝗻𝗻𝗶.
Nézz szét, hol tartunk, nézd meg, honnan jöttünk. Igaz, amikor ez még virágzott itt és lehetett élni a pályán, akkor még téged nemigen láttunk magunk között, sem autósok, sem a sportot szeretők, sem a szervezők. Mi volt a terved? Hogyan akartad ezt megreformálni? Miért van az, hogy itt tartunk? Tudom, minden bizonnyal túl egyszerűen látom a dolgokat én is, sokan mások is, de lehet, hogy a dolgok valójában egyszerűek, csak ki kell állni értük. A tények és a számok mást mutatnak. Igen, recesszió is volt, COVID is volt, minden baj volt. De ezt ezzel együtt vállaltad, ez volt a feladat, ezt kellett megoldani. Sikerült?
Dögszag van Zoli. Sokan külföldön mennek (miért?), sokan abbahagyták (miért?), még többen el sem tudják kezdeni (miért?), a nevező kevés, a rally vicc lett, a gyorsaságiban még valaki lesepri a pókhálót a sarokból? Az amatőr versenyek az utolsókat rúgják (érdekes módon az osztrák tud versenyt szervezni Magyarországon, ahol mindenki jól érzi magát, nem fura?), gokartversenyek vannak még?
Mit tesztek az utánpótlásért? (és most ne mutogass a HUMDA-ra, hagyjuk már, pofavizit.) Mit tesztek vagy teszel azért, hogy újra virágozzon az amatőr/belépőszintű motorsport? Az, amelyik az alapja kéne, hogy legyen mindennek és az, amelyiket maximálisan támogat és tol előre minden olyan ország nemzeti szövetsége, ahol megkérdőjelezhetetlen és kompetens emberek ülnek a székben.
Mi volt a terved? Hogyan képzelted el ezt, hogy jobb lesz, amikor beültél abba a székbe, amelyet most persze ráznak alattad? Hogyan és miként akarsz idecsalni hosszútávon EB esetleg VB-mezőnyt, amikor a saját bajnokságunk is karikatúrája egykori önmagának? Hogyan akarod elérni, hogy Európában, magyar színekben versenyezzenek magyar versenyzők? Túró Rudival? Van, ami még működik, él és virul? Vagy már csak az lesz a jó, amit a TRP szervez? A kapcsolataidat hoztad, az volt a mondásod, hogy sok dolgot el lehet érni, mert ebben mozogsz. Mit értünk el? Milyen áron?
Szerinted ez rendben van? Szerinted ebben nincs felelősséged? Gondolkozz el ezen, mert egyelőre egy MNASZ-rendezvényen haltak meg öten, közöttük egy kislány. És te ennek ellenére nem érzed úgy, hogy ehhez bármi közöd lenne, 𝘳𝘰𝘴𝘴𝘻 𝘩𝘦𝘭𝘺𝘦𝘯 á𝘭𝘭𝘵𝘢𝘬, ennyi. Én visszanyeltem az epét, te maradtál a székedben és a baj az, hogy még csak nem is gondolod azt, hogy f𝗲𝗹𝗲𝗹ő𝘀𝘀é𝗴𝗲𝘁 𝘃á𝗹𝗹𝗮𝗹𝘁á𝗹 𝗮 𝗵𝗮𝘇𝗮𝗶 𝗺𝗼𝘁𝗼𝗿𝘀𝗽𝗼𝗿𝘁é𝗿𝘁, 𝗯𝗲𝗻𝗻𝗲 𝗺𝗶𝗻𝗱𝗲𝗻 𝗵ü𝗹𝘆é𝘃𝗲𝗹, 𝗴𝘆𝗮𝗸𝗼𝗿𝗹𝗮𝘁𝗹𝗮𝗻 𝗽𝗶𝗹ó𝘁á𝘃𝗮𝗹, 𝗮𝗺𝗮𝘁ő𝗿𝗿𝗲𝗹, 𝗸ó𝗱𝗼𝗿𝗴ó 𝗻é𝘇ő𝘃𝗲𝗹 é𝘀 𝗳𝗶𝗹𝗹é𝗿𝗲𝗸é𝗿𝘁 𝗮 𝗽á𝗹𝘆𝗮 𝘀𝘇é𝗹é𝗿𝗲 á𝗹𝗹í𝘁𝗼𝘁𝘁 𝗲𝗴𝘆𝗲𝘁𝗲𝗺𝗶𝘀𝘁á𝘃𝗮𝗹. És ezzel a kritikával és éllel, melyet már csak lelkiismereti okokból is egyszerűen muszáj leírnom. Pedig de, vállaltál. Tudod, a kolomp…
És mielőtt azt feltételeznéd, hogy az ellenérdekelt oldal szekerét tolom ezzel a levéllel, hát tévedsz. Sosem voltam semmilyen szövetség vagy klub tagja, az autósportba amatőr szinten szagoltam bele, de sok helyen van sok barátom, akikkel együtt szívtuk a gumiport és nyeltük a mocskot és hidd el, hogy azok nevében is írtam neked ezt a levelet, akiknek nincsen hangja, mert nem mernek szólni, mert szeretnének még rajthoz állni, szeretnének még versenyt rendezni, nem a pénz miatt, hanem mert szeretik úgy, ahogyan kell…
Mert vannak, elég sokan és csak többen lesznek. Ha így folytatjátok, egy nap arra eszméltek majd, hogy már az érdekbarátok is eltűntek a hátatok mögül, a hazai autósport sírja felett állva pedig majd egymásnak játszhatjátok el, hogy ti milyen fontos emberek is vagytok és mennyit tettetek m̶̶a̶̶g̶̶a̶̶t̶̶o̶̶k̶̶ér̶̶t̶̶ a hazai motorsportért.
Nagyjából ezt szerettem volna neked elmondani, Zoli, ha valaha is időt kerítettél volna rá, hogy beszéljünk. Kívánok neked erőt a további munkához és főleg ahhoz, hogy szembe merj nézni azokkal, akikkel szembe kellene nézned akkor, ha valóban tenni akarsz a hazai autó- és motorsportért valamit. Valamit, ami építi, nem rombolja. Ellenségképek nélkül. Egy valóban közös cél érdekében. Sajnos konfrontálódás nélkül ez már nem fog menni, attól pedig bizony féltek. Ez van. Ennyit szerettem volna hozzáfűzni, remélem, elfogadod, tévés emberként hozzászoktál már ehhez.
𝗩á𝗹𝘆𝗶 𝗜𝘀𝘁𝘃á𝗻”
A bejegyzést eddig mintegy 7500-an lájkolták.