Sport

Agyrázkódásig vert egy gyereket egy úgynevezett bokszoló a szombathelyi Haladás edzésén

Egy 32 éves úgynevezett ökölvívó agyrázkódásig vert egy 14 éves fiút a Szombathelyi Haladás VSE edzésén. Az ügyben a rendőrség nyomozást indított - írja a Nyugat.hu.

A szakosztályvezető még nem mondott le

A helyi lapot a fiú apja kereste meg. Beszámolója szerint fia a harmadik edzésén vett részt, amikor a versenyzői múltú, tapasztalt ökölvívó kihívta őt. Az apa állítása szerint a fiú jelezte, hogy inkább maradna a saját korosztályánál, de ellenfele azt ígérte, nem fog erőset ütni. Az edzésen két edző is jelen volt, köztük a szakosztályvezető.

A fiú apja beszámolója szerint nem mert nemet mondani, ezért félve, de belépett a szorítóba fogvédővel, fejvédő nélkül. Az ellenfele azonban olyan erővel ütötte meg többször, mintha felnőtt lenne, a fejét ért egyik ütéstől pár másodpercre eszméletét is vesztette. Egy újabb ütéstől kiesett a fogvédője, ekkor tudott kimenekülni a ringből.

Az edzők nem avatkoztak közbe, a fiú ellenfele annyit kiabált utána, hogy „egyben van-e”. A fiú először az apjának sem merte elmondani, mi történt, de miután otthon szédült és többször hányt, elmesélte a történteket. Ezután szülei bevitték a Markusovszky kórház sürgősségi osztályára, ahol az orvosok megállapították, hogy agyrázkódást szenvedett, az erről szóló zárójelentést a Nyugat.hu is látta.

A lap megkereste a rendőrséget, válaszuk szerint a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a történteket.

Az apa a Haladásnál is panaszt tett, ahol azt ígérték neki, hogy kivizsgálják az ügyet. Az egyesület nem válaszolt a lap megkeresésére.