Sport

Jobban akarta a győzelmet az Újpest, kikapott a Fehérvár

A szerdai játéknapot lezáró mérkőzésen, Újpesten az a Mol Fehérvár FC lépett pályára, amely önbizalmat szerezhetett a vasárnapi Ferencváros elleni 2-2-es bajnokiból - ellenben az Újpest előző mérkőzései nem sikerültek igazán jól. Talán ennek volt köszönhető, hogy a házigazda sokkal agresszívabb volt az összecsapás első részében.

 

A fiatal Szabó II Bálint nagy nyeresége az Újpestnek

A rutinos Stopira első rossz passza után Branko Pauljevics lőtt veszélyesen, Kovács Dániel bravúrral védett, de a második felelőtlen átadásért már megbűnhődtek a fehérváriak. Luca Mack szerzett labdát az ellenfél térfelén, a vendégvédelemnek nem volt ideje és lehetősége rendeződni, így Csoboth Kevin egyedül érkezett, és gólt szerzett.

Ugyebár Csoboth a Benfica utánpótlásában nevelkedett, de hazatért, hogy az NB I-ben indítsa el felnőttkarrierjét - éppen a Mol Fehérvárban. A piros-kékeknél azonban nem sikerült a kiugrás, kölcsönben futballozhatott Szegeden, és most Újpesten próbálja megmutatni, milyen értékes futballista - tény és való, hetek óta érezni rajta, mennyire szeretne jól teljesíteni. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, korábbi csapata ellen került helyzetbe, és Kovács Dániel már nem tudott menteni - vezetett az Újpest.

És nem is fékezett: a következő akciójánál a kapufa segítette ki a vendégeket, majd veszélyes fejes következett - sorjáztak a hazai lehetőségek. Sokkal jobbnak tűnt a lila-fehér együttes, de aztán csak kiderült, hogy a fehérváriak mivel készültek erre az estére... Kenan Kodro többször is visszalépett a középpályára, hogy labdához jusson, a jobb oldalon Loic Nego zárkózott fel a vendégakciókhoz, ez viszont kockázatosnak tűnt, mert a fehérvári védelem szabadon hagyott jobb oldalán Csoboth rendre üresen kaphatott labdát, és veszélyes akciókat kezdeményezhetett. A félidő végére a Vidi próbált változtatni, de nem tudott helyzetet kialakítani, és úgy tűnt, a támadó felfogás ellensúlyozása nagyon fekszik az újpestieknek - Fernand Gouré és Csoboth előtt volt terület, minden labdaszerzést gyors kontratámadás követett, rengeteg futásra kényszerítve a piros-kék védelmet.

Lendületes lila-fehér játékot hozott a második félidő eleje, annak ellenére, hogy Huszti Szabolcs látva csapata első félidei kínlódását, több cserét is végrehajtott. Mégsem találta a ritmust a vendég együttes, sőt az Újpest újabb kapufát lőtt, majd a rendkívül tehetséges Szabó II Bálint a jobbhátvéd helyéről indulva felzárkózott az egyik hazai akcióhoz, és megduplázta az Újpest előnyét. Talpra ugrott a Szusza Ferenc Stadion közönsége, és úgy tűnt, el is dőlhet a mérkőzés, ám Huszti is belenyúlt a csapatába, és a félidő derekán egy szögletet követően szépíteni tudtak a fehérváriak, így ismét nyílt volt a mérkőzés. Ahogy telt-múlt az idő, úgy tolta egyre feljebb és feljebb a hadállásait a Vidi, ezzel együtt egyre nagyobb területek nyíltak az újpesti kontrák előtt.

Mindkét csapat játékosai sokat futottak, nagy volt a küzdelem, a hozzáállással egyik oldalon sem volt probléma. Az utolsó percekben a játék szinte végig folyamatosan az újpesti térfélen zajlott, de ekkor már nagy akarattal, fegyelmezetten, öt védővel és négy középpályással védekeztek a lila-fehérek, a fehérváriakban pedig nem volt elég frissesség és kreativitás, hogy áttörjék ezt a falat. Az Újpest fontos három pontot szerzett - teljesen megérdemelten. 2-1