Politika

Orbán Viktor szerint 50 százalék az esélye, hogy az Európai Unió széthullik

Ugyan Orbán Viktor szombati, kötcsei beszéde zártkörű volt, de Fricz Tamás politológus szerint - aki szintén részt vett az eseményen - a kormányfő arról is beszélt, hogy szerinte 50 százalék esély van arra, hogy az Európai Unió széthullik.

Már az EU utáni időkre készül

A politológus szerint Orbán - egyebek mellett - azt mondta, hogy 50-50 százalék esélyt lát mindkét lehetőségre, tehát mind a kettőre fel kell készülni. Hozzátette azt is, hogy a miniszterelnök úgy véli, az Európai Unióban „már nincs egy közös ethosz, nincs egy közös szellemiség, értékrend. És ebben már benne van annak a lehetősége, hogy nem tudjuk, hová vezet ez az út.”.