Lázár János Rákosdubajról: Budapesten soha nem épül toronyház vagy mecset
2025. 01. 31. 6:15:15 | Pesti Riport
Az építési és közlekedési miniszter szerint azért alakulhatott ki vita Rákosrendező körül, mert a kormány „beleköpött valakinek a levesébe”. Lázár János úgy véli, a terület jelenleg egy szeméttelep, és a fővárosiak, a vidékiekhez hasonlóan, összefogással akár el is szállíttathatnák a szemetet, ahelyett, hogy a kormány lehetséges beruházását támadják, miközben a dubajiak a semmiből építettek világvárost. A politikus ígéretet tett arra is, hogy nem épül sem toronyház, sem mecset a fővárosban.
„A budapestiek által felhalmozott szemetet valaki vigye el a területről”

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a Rákosdubaj ügyében „a kormányt érő méltatlan támadások, abból indulnak ki, hogy a kormány rosszat akar. De a kormány jót akar az embereknek”.
A miniszter egy Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatón az M1-nek a témában feltett kérdésére válaszolva fejtette ki a véleményét a rákosrendezői terület fejlesztéséről. Szerinte a kormánynak az a célja, hogy a budapestieknek jó legyen, és nem valami ellen dolgoznak, hanem valamiért. Lázár János szerint jelen pillanatban Rákosrendező egy szeméttelep, és elmondta: először is azt akarják, hogy „a budapestiek által felhalmozott 330 ezer köbméternyi szemetet valaki vigye el a területről”.
„Lehetne azt javasolnunk, hogy a vidéki polgártársakhoz hasonlóan a fővárosi polgártársak fogjanak össze, dobják össze a pénzt, és vigyék el a szemetet azok, akik a szemetet előállították. És ha ők ezt nem teszik személyesen, megtehetnék a környékbeli önkormányzatok és polgármesterek” - idézi az MTI a minisztert, aki hozzátette, hogy a vidékiek most csak annyit látnak, hogy „van egy kormány, amely megpróbál egy problémát megoldani, erre azonnal rátámadnak, hogy ne tegye, holott az a város érdekét szolgálná”.
Lázár azt mondta, a dubaji befektető vállalja, hogy elviszi a több százezer köbméternyi szemetet. Hangsúlyozta azt is, hogy csak az az épület épülhet meg az érintett 130 hektáros területen, amely beilleszthető Budapest építészeti szövetébe.
„Én nem akarok toronyházakat sem, és arra, hogy itt mecset épüljön, semmiféle lehetőség nincsen. Tehát itt soha nem fog toronyház épülni, és soha nem fog mecset épülni. Ez az én személyes álláspontom” - tett ígéretet.
Meglátjuk. Már hazudtak a fiúk ennél nagyobbat is...