Politika

Politológus: komoly belharcok jöhetnek a Fideszben - elfogy a pénz

Ágh Attila politológus, filozófus, egyetemi tanár a Klubrádió műsorában arról beszélt, abszolút nincs meggyőződve arról, hogy az Orbán-rendszer kibírja még négy évig, sőt, szerinte az a valószínűbb, hogy nem. A politikai szakértő állítását arra alapozza, hogy az Európai Unió Felébredt, büntetéseket léptet életbe a Fidesz-rezsimmel szemben, és a források megcsappanása a belső ellentmondások kiéleződéséhez vezet.

Most még minden felülről, „Orbán szemvillanásával” dől el

Ha pedig drasztikusan csökken a pénz, azonnal elkezdődik az „oligarchák háborúja”. Ágh Attila szerint az Orbán-kormány nem tudja megúszni, hogy a következő években a korrupció kontrollját és leleplezését is legalább részben rákényszerítse az EU.

Szerinte nagy botrányokat jegeltek a választásig, és ezeket Orbán az Európai Unió felé próbálja úgy bemutatni, hogy keményen megbüntetik a korrupciót.

Ezután majd elkezd gondolkodni, hogy „na, kit adjunk még föl?”. Úgy véli, nem lesz elég másodvonalbeli fideszes funkcionáriusokat beáldozni, hanem „intézményi meghátrálásban” gondolkodik az EU. Amennyiben pedig ez bekövetkezik, akkor felbomlik a rendszer tökéletessége, és drasztikus pénzcsökkenés esetén Ágh Attila szerint azonnal „elkezdődik az oligarchák háborúja” - noha ők jelenleg nem versengenek, minden felülről, „Orbán szemvillanásával” dől el.

Most még…