Vitray Tamás különleges kapcsolatot ápolt a kommunista rendszer állambiztonsági szolgálatával

Bölcsebb lett volna, ha hallgat, és tartja magát 2021. november 5-én az RTL Klubban bejelentett elhatározásához: az akkori volt az utolsó interjúja, többet nem ad, elég, visszavonul, ez nem egy távfutás, nem akar híres aggastyán lenni.

Ám, úgy tűnik, csökkent az önkontrollja, és a 90. életévéhez érve Vitray (Neufeld) Tamás engedett a szereplés csábításának, nagy képes interjút adott a hvg.hu-nak november 7-én, „Úgy jöttem el a Magyar Televíziótól, hogy azt nem mondták, szerbusz” címmel.

Ezt 1200 kirúgott televíziós dolgozó is elmondhatta volna 1999-ben, amikor Szabó László Zsolt MTV-elnök szolgalelkű parancsvégrehajtóként - a Fidesz megérkezett különítményes komisszárjai közreműködésével - megrendezte a véres személyzeti vágóhidat. Mint mindig mindenről, erről is Orbán döntött egyszemélyben.

Vitray azonban most elmondja, Szabó László Zsolt behízelgően Orbán-Vitray heti beszélgető sorozatot tervezett az új műsorstruktúrában, és össze is hozott egy ismerkedő találkozót a parlamentben a miniszterelnök és Vitray között. A meginterjúvolt tv-sztár 2022-ben így emlékezik a manapság egyre inkább diktátorként emlegetett egyszemélyi vezetőre: „Orbán Viktor kifejezetten jó benyomást tett rám, helyes volt, derűs, rokonszenves. És még ki is talált egy jót: milyen volna, ha ő is kérdezne tőlem.”

Ezt követően Sydney-ben, az olimpián is együtt ebédelt Orbánnal, s mint nyilatkozza: „ez is kellemes találkozó volt.”

Nem kellett volna. Mert a rendszernek nem ez az igazi arca. Hazafelé jövet Sydney-ből, már a repülőtéren azt olvasta a lapok feltűnő helyén: hamarosan indul az Orbán-Vitray heti beszélgetéssorozat. Ebben csak az volt a baj, hogy korábban megállapodott a tv-elnökkel: addig ne hirdesse meg az új műsort, amíg nem szól neki. Ezért nyomban írt egy sértődött levelet Szabónak: így nem vállalja az egészet, hanem lemondja. Választ nem kapott, csak egyszerűen leírták. Új véleményt azonban a mai napig nem fogalmazott meg a „helyes, rokonszenves” miniszterelnökről.

És amit ismét nem kellett volna, az a szélsőjobbosozás, amivel azokat a „szélsőjobbos” kollégákat vádolja, akik kémképző iskolának nevezik az általa 1955-ben elvégzett Idegen Nyelvek Főiskoláját. Pedig ezt szovjet mintára azért hozták létre a Rákosi-rendszerben, hogy a kiválasztott káderek idegen nyelvet is beszélve várják azokat, akik a diploma megszerzése után válogatnak közülük bizalmas feladatokra, így a BM, a HM, s a Külügyminisztérium képviselőit. (Először a hírszerzés válogat, aztán a kémelhárítás, majd a politikai rendőrség.) Vitray az ÁVH helyett inkább a HM-t választja, politikai tiszt lesz, egyenruhát ölt, hadnagyi ranggal.

Ez az az elterelő téma, ami visszatérően máskor is elviszi a figyelmet Vitray pályafutásának nem nyilvános, titokként őrzött részéről, amiről most sem esik egyetlen szó sem a hvg.hu oldalán.

Miről van szó? Vitray hadnagy 1956 szeptemberében leszerel. Novemberben disszidálni akar, de a nyugati határon elkapják barátjával, Hollander Pállal együtt. (Hollanderrel együtt végezték el az Idegen Nyelvek Főiskoláját.) Innentől kezdve az állambiztonság markában van - és az nem enged el soha senkit hasonló esetben. Valamit valamiért, szolgálatot ellenszolgáltatásért. Ha nem alkuszik meg, soha sem kerül be olyan kiemelt hatalmi intézménybe, mint a Magyar Rádió és a Magyar Televízió. Egy párt, egy állami rádió, egy állami televízió. Az állambiztonság megkerülhetetlen minden új munkatárs felvételénél, párt után neki van döntő szava mindkét intézményben.

És Vitray már 1957-ben a Magyar Rádió angol szekciójában dolgozik. 1959. december 1-től pedig a Magyar Televízió sportrovatának belső munkatársa, 1968-ban főmunkatárs, 1988-ban a Sportszerkesztőség vezetője.

Itt álljunk meg egy pillanatra. 1965-ben a BM Hírszerző Csoportfőnökségének egyik osztályáról, amelyik az USA és a nemzetközi szervezetek ellen végezte feladatát (BM, III/I-1-A) hivatalos megkeresés érkezett az Állambiztonsági Nyilvántartóhoz (BM III. Főcsoportfőnökség 2. osztály), azzal a kérdéssel, hogy Vitray Tamás szerepel-e a nyilvántartásban. A válasz március 20-án: „Nyilvántartásunkban szerepel.” (Az 1990-es évek elején megjelent Vitrayról egy cikk az egyik bulvárlapban, amelyben arra utaltak, hogy a tévés az Állambiztonsági Szolgálat titkos tisztje lehetett őrnagyi rangban.)

Most kíváncsiak lehetnének rögtön az úgynevezett 6-os nyilvántartó kartonra, de ez legalább két okból lehetetlen. Egyrészt azért, mert a hírszerzésnél nem 6-os, hanem 5-ös karton volt rendszeresítve, másrészt pedig azért, mert a BM III/I. Csoportfőnökség hálózata nem kutatható, az érintettek dossziéit nem adták át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának, sőt, amikor az állambiztonsági mágnesszalagok 2018-ban végre megérkeztek az intézménybe, a kutatók nem találták köztük a hírszerzés tekercsét, az elhíresült 19. számút, mert azt előre kivették odafönt, és a jogutód Információs Hivatal magánál tartva őrzi betekintési lehetőség nélkül.

Próbáljunk azonban olyan nyomokat keresni, amelyek közelebb visznek annak megfejtéséhez: milyen titkos kapcsolat lehetett az állambiztonság és Vitray között?

Ha a ’70-es, ’80-as években egy budapesti lakos nyugatra akart utazni családjával turista útlevéllel, akkor elment a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságra, ott kitöltötte a megfelelő formanyomtatványokat, majd hazament és várt a BM Útlevél Osztály válaszára. Vitray Tamás, ki tudja, miként (érdemek és ellenszolgáltatás egysége) ezt az utat jelentősen lerövidítette, felgyorsította, de úgy, hogy egyedülálló, privilegizált elbánásban volt része.

Támogatója és ügyintézője maga a politikai rendőrség főnöke, a BM III/III Csoportfőnökség vezetője, Harangozó Szilveszter rendőr vezérőrnagy volt, aki egyúttal az állambiztonsági főcsoportfőnökség (BM III.) helyettes vezetője is. Harangozó tábornok utasítja helyettesét, dr. Horváth József rendőr ezredes csoportfőnök-helyettest, hogy intézkedjen az Útlevél Osztályon. Ennek alapján 1979. május 22-én belső szolgálati levelet kap dr. Lehel Ferenc rendőr alezredes, a BM Útlevél Osztály vezetője, hogy Vitray Tamásnak új, turistautazásra jogosító útlevelet adjon ki, amely Anglia, NSZK, Hollandia, Svájc és Ausztria országokba érvényes. Továbbá: cserélje ki Földi Terézia (Martonvásár, 1934. I. 24., anyja Melicher Katalin) útlevelét és adja ki részére az új turistautazásra jogosító útlevelet, amely szintén Ausztria, NSZK, Hollandia, Anglia és Svájc országokba érvényes.

Természetesen soron kívül megkapta új turistaútlevelét Vitray Tamás és Földi Teri színművész.

Egyedi eset? Nem. Eltelik két év, és 1981. január 21-én dr. Horváth József rendőr ezredes, a III/III csoportfőnök-helyettese ismét levelet ír az időközben előlépett dr. Lehel Ferenc rendőr ezredes, csoportfőnök-helyettesnek, hogy soron kívül teljesítse Vitray Tamás és fia, Vitray Péter útlevélkérelmét. És az Útlevél Osztály vezetője soron kívül teljesítette is a kérést.

Most már csak az a kérdés marad: milyen különleges érdemekkel vívta ki Vitray Tamás az állambiztonságnak ezt a megkülönböztetett, kitüntető bánásmódját? Van még a „legendának” egy megjegyzése az interjú végén, amire először azt mondjuk, tán mégsem kellett volna ismételgetni: „Ebben az országban ráadásul zsidónak lenni nem nagy öröm, de nekem egészen szépen megbocsátottak”. Azután jobban végiggondolva, másodjára már jobban megértjük a mondat második fele miatt. Igen, megbocsáthattak neki és futtatták, amíg csak lehetett.

A rendőrségnek jól bevált módszere volt, hogy egyik emberüket ellenőriztették a másikkal. Vitrayról is jelentettek többen. Egyikük: a „Zalai István” fedőnevű titkos megbízott (III/III-4-c) ismert értelmiségiként bejutott Vitray közvetlen környezetébe, baráti társaságába és onnan küldte jelentéseit (ÁBTL. 3.1.2. M-42168).

Néhány idézet tőle: „A társaságot, beleértve Vitrayt is, úgy lehet jellemezni, hogy Izrael politikáját dicsőítik, zsidó hovatartozásukat nyíltan hangsúlyozzák. Ugyanakkor más emberek társaságában gyáva, igen óvatos természetűek.” (1976)

„Óvatos, de célratörő ember. Barátait általában a zsidó értelmiség köréből válogatja ki. Szenvedélyesen kártyázik, ez évben már a lakásán tartják a kártyapartikat, erre időnként meghívja munkahelyi vezetőit. A legutóbbi alkalomkor a politikáról beszélgetve felvetette, hogy ugyan néhány intézkedéssel nem ért egyet, de az anyagi bázisa biztosított - havonta kb. 20 000 forint -, és a jelenlegi beosztásával is elégedett. A Charta 77-ről is szó esett, ezt értelmetlen dolognak tartotta. Ő - mint mondotta - csak a biztos dolgok híve, a jelen időszakban hazánkban az ellenállásnak nincs talaja.” (1977)

„…nagy műveltségű, széles látókörű ember, de emberi tulajdonságaiban inkább a negatívum dominál. Munkahelyén vagy nagyobb társaságban mindenkivel egyformán kedves, ilyenkor senkivel nem vitatkozik, mindenkinek igazat ad. Ugyanakkor ismerőseiről a hátuk mögött lekicsinylően nyilatkozik, nem becsmérlően, hanem lenéző modorban, hovatartozásától függően, elejti „Megadtuk ennek a pólisinak is.”(1977) „… jelleméből adódóan még a legjobb barátai sem látják tisztán politikai hovatartozását. Az egészen biztos, hogy a pénzszerzés van minden tevékenysége mögött (…) nosztalgiát érez a zsidó állam iránt, de a kapitalista rendszerben meglévő nagyobb pénzszerzési lehetőségek eshetőségére is céloz. Kifejtette, hogy erről sajnos már lekésett. Itthon kellően bedolgozta magát, korlátlan pénzszerzési lehetőségei vannak, „pótolhatatlan telekommunikációs ember vagyok” hangoztatja, nem teszek semmit keresztbe-hosszába, csak annyit, amennyit muszáj.” (1977)

(Kuruc.info)