Média

Megszabadult a kétes múltú G.w.M-től, egyből rendbejöttek Nagy Melanie dolgai

„Jól vagyok, haladnak a dolgaim” - mondta Nagy Melanie, akinek a szakítás után egyedül kellett megteremtenie az anyagi biztonságot a két gyermeke számára. Most úgy tűnik, kezd rendbe jönni az élete, minden a tervei szerint halad: a karrierje szárnyal és a gyermekeit békében tudja nevelni.

 

Nem volt egyszerű döntés, hogy merre induljon tovább

„Persze, akad így is nehézség bőven, de büszkén mondhatom, hogy egyedülálló édesanyaként eddig minden akadályt sikerült leküzdenem” - mesélte a kétes múltú G.w.M exe, Nagy Melanie, aki hamarosan megnyitja saját szépségszalonját barátnőjével, ráadásul saját műsort indít a televízióban.

A kétgyermekes anyuka már évekkel korábban megálmodta, hogy egy átalakítós formátumot szeretne a képernyőkre vinni. Mint kiderült, a forgatások már el is kezdődtek, és ha minden jól megy, a nézőknek sem kell sokat várni arra, hogy láthassák.

„Egy régi álmom valósult meg azzal, hogy a saját műsoromnak a háziasszonya lehetek. A Tükröm, tükröm egy átalakítós műsor lesz, amelyben hétről-hétre segítünk a hölgyeknek abban, hogy megtaláljuk a stílusuknak és a koruknak megfelelő megjelenést. Egy komplett szépségcsapat áll majd a jelentkezők rendelkezésére, van fodrászunk, stylistunk, a barátnőm, Lakatos Vivien varázsol gyönyörű szempillát a lányoknak, én pedig a sminkjükről gondoskodom a műsorvezetés mellett" - mondta Melanie, hozzátéve, hogy a műsor egy fontos üzenetet is hordoz, mégpedig azt, hogy a kevesebb néha több.

Az édesanya szerint ugyanis manapság sokan küzdenek azzal, hogy megtalálják a számukra megfelelő stílust, és a műsorral rajtuk szeretnének segíteni. „Megmutatni, hogy a természetesség is gyönyörű, nem kell túlzásokba esni ahhoz, hogy valaki szépnek érezze magát. Mi az eleganciát és a letisztultságot fogjuk képviselni szépítő csapatunkkal, akik nem mellesleg a szalonunk alkalmazottjai” - fűzte hozzá. 

Az egyedülálló édesanya fontosnak tartotta, hogy műsorában olyan személyek is szerepeljenek, akiknek a mindennapi életben nem adatik meg, hogy eljussanak fodrászhoz vagy sminkeshez. Éppen ezért az egyik anyaotthont is meglátogatják a forgatások alkalmával.

Melanie beszámolt arról is, hogy nem volt egyszerű döntés, hogy merre induljon tovább. Mint ismert, a szemrevaló hölgy a sminkelés mellett a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett a Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Karán, nukleáris fegyverkezés szakirányon, azonban a két pici gyermek miatt szüksége van arra, hogy szabadon oszthassa be az idejét. Végül emiatt választotta a szépségipart. 

„Az emberek könnyen ítélkeznek, úgy is, hogy nem ismerik a másik történetét. Nekem a legfontosabb az volt, hogy a munkám annyi szabadságot biztosítson, hogy a gyermekeimmel minél több időt tölthessek. Ezt pedig azzal tudtam megadni magamnak, hogy a saját lábamra álltam, nem függök senkitől. Ha a közigazgatásban dolgoznék, erre nem lenne lehetőségem, viszont a saját szépségszalonomban be tudom osztani az időmet, ahogy a forgatások alatt is” - mondta.