Tovább nőtt a zsidó légicsapások áldozatainak száma Libanonban - 24 gyereket is sikerült megölni
2024. 09. 24. 5:41:24 | Pesti Riport
Az izraeli légicsapások halálos áldozatainak száma 360-ra emelkedett Libanon déli részén, hétfő reggel óta - jelentette a libanoni egészségügyi minisztérium. A halottak között 24 gyerek is van, a sebesültek száma megközelíti az 1300-at.
Izrael nem áll le: az egész régiót káoszba fogja taszítani
Az egyiptomi külügyminisztérium felszólította a „nemzetközi hatalmakat és az ENSZ Biztonsági Tanácsát: azonnal avatkozzanak közbe” annak érdekében, hogy véget vessenek a veszélyes izraeli eszkalációnak Libanonban. A tárca arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi helyzetből „globális regionális háború” bontakozhat ki.
Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnök bejelentette, hogy sürgősségi tanácskozást hívott össze az ENSZ New-York-i közgyűlésén részt vevő arab delegációk vezetői számára, hogy megvitassák „a cionista agresszió hatásait” Libanonban, és hogy „együttműködjenek Izrael bűncselekményeinek leállítása érdekében”. A török külügyminisztérium közleményében azzal vádolta meg Izraelt, hogy a Dél-Libanon elleni légicsapásaival olyan „új szakaszt nyitott meg, amely az egész régiót káoszba fogja taszítani”.
António Guterres ENSZ-főtitkárt - szóvivője szerint - nagyon aggasztják a sok libanoni civil haláláról szóló jelentések.
Libanonban a 2006-os, Izrael és a Hezbollah síita milícia közötti véres konfliktus óta nem haltak meg egy nap alatt olyan sokan, mint a hétfői légicsapásokban.
Az izraeli hadsereg figyelmeztette a Libanon déli és keleti térségeiben lakó embereket, hogy hagyják el otthonukat, mielőtt a Hezbollah elleni műveleteket nagyobb területekre terjesztik ki. Több ezren útnak is indultak Libanonban, a Szidón déli kikötővárosból kivezető autópálya megtelt a Bejrút felé tartó autókkal.