Aktuális

Újra elérhető az Uber Budapesten

Csütörtöktől újra elérhetővé vált az Uber szolgáltatása Magyarországon, a szolgáltatás telefonos applikációjában újra megjelentek a fuvarajánlatok.

A BKK fix tarifáival szállítanak

Az alkalmazás nemcsak taxis, hanem rolleres fuvarokat is kiír, azaz miután beírtuk, hogy hova szeretnénk menni, kiírja a közelben lévő járműveket az árajánlat feltüntetésével. Az árajánlat egyelőre a taxik esetében nem a valós, hanem egy promóciós ár. Az Uber visszatérésének bejelentésekor már közölték, hogy Budapesten nem a szolgáltatás korábban Magyarországon is alkalmazott dinamikus árazása lesz a mérvadó, hanem a BKK fix taxis tarifái.

A szolgáltatás nyolc év szünet után tér vissza a fővárosba. Februárban derült ki, hogy az Uber a Főtaxival együttműködésben tervezi a magyarországi piacra lépést, engedélykérelmét ekkor nyújtotta be az F Mobilitás Kft., a Főtaxi leányvállalata. A Főtaxi nemrég belső levélben nyugtatta sofőrjeit, hogy az Uber visszatérésével csak még jobban járnak majd. A levélben azt írták, hogy a sofőröknek ez az együttműködés még több fuvart és bevételt jelent majd, de hogy miért, azt nem részletezték.

Az Uber sajtóosztálya korábban azt írta, hogy különálló szolgáltatásként tervezi a belépést a budapesti piacra. „A Főtaxi applikációt és szolgáltatását az Uber tervezett belépése nem érinti. A Főtaxi alkalmazása ugyanúgy fog működni, mint eddig, emellett lesz elérhető az Uber alkalmazás, amivel az Uber sofőrjeit lehet hívni, akik Uber Taxival szállítják az utasokat” - írta az Uber.