Aktuális

Döbbenet: ragasztószalaggal hallgattattak el egy síró kétévest a somogyi bölcsődében

Felkavaró eset történt a Somogy vármegyei Zselicszentpálon, ahol a helyi bölcsődében két gondozó ragasztószalaggal tapasztotta le egy síró kisgyermek száját. Az önkormányzat azonnal vizsgálatot indított, a felelősöket elbocsátották, és rendőrségi eljárás is indult.

Kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt eljárás indult

A kis somogyi falu, Zselicszentpál bölcsődéjében megdöbbentő dolog történt egy kisgyerekkel: a helyi óvoda-bölcsőde dolgozói egyszerűen leragasztották a száját ragasztószalaggal, hogy ne sírjon tovább.

Kedden, ebédidőben történt az eset, amikor egy 2-3 éves kisfiú nyugtalankodott és hangosan sírt. Az egyik gondozónő a terem végébe vitte, majd kollégájával együtt ragasztószalagot használtak a gyermek elhallgattatására.

A dajka megfogta, odavezette az ágyához, és annyit mondott az esetet jelentő kisgyermeknevelőnek, hogy» most figyelj«, és a másik gondozónő hozta a szélesebb fajta ragasztószalagot. Egy pillanatra leragasztotta a gyermek száját, majd azt letépte” - magyarázta az egyik gondozónő. 

A rosszalkodó gyerek a megalázó bánásmód hatására hisztérikus sírásban tört ki, amelyet egy éppen akkor érkező szülő is meghallott. A harmadik jelen lévő gondozónő „sokkot kapott” a látottak miatt, és azonnal jelentette az esetet. Szabó Katalin, Zselicszentpál polgármestere haladéktalanul intézkedett, miután hallott a történtekről. „Az önkormányzat rendőrségi feljelentést tett, ebből ügy lesz mindenféleképpen” - nyilatkozta.

Különösen aggasztó, hogy több forrás szerint a kisfiú már akkor eltakarta a száját a kezével, amikor a gondozónő hátravitte, ami felveti annak a lehetőségét, hogy korábban is előfordulhatott hasonló bántalmazás.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy a kaposvári rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indított eljárást.