Aktuális

206 millió forintért semmisített meg 5 milliárd forintért vásárolt, fel nem használt PCR-teszteket az állam

Tavaly nem csak lélegeztető gépeket vásárolt nagy mennyiségben - tegyük hozzá: és ész nélkül - a kormány, hanem PCR-teszteket is, az összesen 5 milliárdos beszerzést a Külügyminisztérium bonyolította. 

Orbánék csak az úgynevezett külhoni magyaroknak adnak ingyen bármit is

Tételesen ez így nézett ki:

  • a kínai Fosun cégtől összesen 3,4 milliárd forintért vásárolt a külügy (tesztenként 6070 forintért), ezek idén március vége, április elején jártak le;
  • a koreai Clinomics cégtől 161 millió forintért vettek teszteket (darabját 2593 forintért), ezek 2021. április 20-án jártak le;
  • a szintén kínai Maccura tesztjeiből pedig 1,355 milliárdért vásároltak (darabjáért 4106 forintot fizetett a magyar állam), de ezek is lejártak április 7 és 13. között. 

Ezek a tesztek mennek most mind a kukába, a megsemmisítést az Országos Kórház Főigazgatóság (OKFŐ) rendelte el, a munkát a SEPTOX Kórházi és Egészségügyi Hulladékokat Gyűjtő, Szállító és Ártalmatlanító Kft. végzi.

Az egyik lap megkérdezte az OKFŐ-t az ügyről, amely végül közérdekű adatigénylésre azt közölte, hogy a kért információk (milyen eszközöket selejteznek le, hányat, és mennyibe kerültek) „ellátás biztonsági szempontból döntés előkészítését megalapozó olyan stratégiai adatok, amelyek további jövőbeli döntések megalapozását is szolgálják, valamint amelyek megismerése az Állami Egészségügyi Tartalékot kezelő szerv feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását veszélyeztetnék”, ezért az adatkérést el is utasították. Tehát a szokásos titkolózás, ami a Fidesz egész kormányzását belengi immár 11 éve.

Úgy tudni, a SEPTOX Kft. darabonként 206 forintért semmisíti meg a kidobásra ítélt teszteket, vagyis a fel nem használt teszteknek még a megsemmisítése is pénzbe kerül, mégpedig 206 millió forintba. 

Az eszébe sem jutott Orbán Viktornak (és bűntársainak), hogy a felhasználási idő lejárta előtt ingyen odaadják a magyar embereknek a PCR-teszteket. Nem. Inkább kidobták. Ez a kormánynak nevezett banda csak a határokon túl élőknek ad ingyen bármit is. Ezeknek a köztörvényes bűnözőknek csak a külhoni „magyarok” számítanak, az itthoniakra tesznek magasról.

Szégyelljék a mocskos pofájukat.