Aktuális

Hülyeország: túl sokat spóroltak, ezért a miskolci önkormányzatnak is kötbért kell fizetnie az MVM-nek

Nemcsak a szegedi, de a miskolci távhőcégnek is kötbért kéne fizetnie az állami MVM-nek, mert a tavalyi év utolsó hónapjaiban kevesebb földgázt használtak, mint amennyit lekötöttek. Az RTL Klub Híradójának beszámolója szerint az eddigi enyhe tél mellett az is számíthatott, hogy az önkormányzatok számos megtakarítási lépést vezettek be, és éppen ez volt az, amit a kormány is elvárt a településektől, hiszen az állami rezsitámogatás feltétele éppen a spórolás volt.

A túl sikeres fogyasztáscsökkentés sokba kerülhet az önkormányzatoknak

Ennek ellenére a túl sikeres fogyasztáscsökkentés sokba kerülhet az önkormányzatoknak: a miskolci távhőcégnek például két hónap után több mint 160 millió forintnyi kötbért kell fizetnie. Az RTL beszámolt arról is, hogy megrendelt, de nem elfogyasztott gázra korábban is szabtak ki kötbért, csakhogy az a teljes fűtési szezonra vonatkozott, tavaly ősszel viszont havi elszámolást vezettek be.

Szeged alpolgármestere, Kovács Tamás szerint így nem lehet tervezni: például ha februárban hideg idő lesz, akkor túlvételezésbe kerülnek majd, mert nem tudják felhasználni azt az energiát, amit decemberben megtakarítottak.

A Szegedi Hőszolgáltató Kft. az év végi enyhe időjárás miatt kevesebb gázt fogyasztott az előre tervezettnél, ezért 190 milliós kötbért kell fizetnie az állami energiakereskedőnek.