Beültették az első ember agyába Elon Musk szuperchipjét
2024. 01. 31. 6:12:59 | Pesti Riport
„Megkapta a világ első betege a Neuralink agyba ültethető chipjét” - írta az X-oldalán Elon Musk, aki bejegyzésében arra is kitért, az eddigi eredmények ígéretesek. Majd azt is hozzátette, a páciens már lábadozik.
Aztán később másra is használhatják a chipet...
![](/Pictures/beultettekchipet_musk.jpg)
Musk ezzel foglalkozó vállalatának, a Neuralinknek az a célja, hogy az emberi agyat és az idegrendszert a számítógépekhez hasonlóan összekapcsolják, így lehessen kezelni az összetett neurológiai problémákat.
„Az orvosi eszközöket gyártó cégek számára az első emberen végzett kísérlet jelentős mérföldkő” - nyilatkozta a BBC-nek Anne Vanhoestenberghe, a londoni King’s College professzora. A beavatkozással kapcsolatos áttörés részleteit a Nature folyóiratban tették közzé tavaly májusban.
Az elektronikus implantátumok agyba, illetve gerincbe történő elhelyezésével az a cél, hogy vezeték nélkül továbbítsák a gondolatokat a lábhoz és a lábfejéhez. Ezzel pedig számos neurológia vagy ideggyógyászati betegséget lehetne kezelni.