Média

Ómolnár Miklósra vallott a gyanúsítotti kihallgatásán a Ripost volt munkatársa Mártha Imre megfigyelési ügyében

Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója májusban tett feljelentést a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatója, Ómolnár Miklós és - a kérdéses időszakban éppen tájékoztatásért felelős miniszteri biztos - Farkas Örs ellen, miután állítása szerint rájött, hogy Ómolnár „politikai akciócsoportjának” célpontja volt. Állítása szerint az volt az érintettek célja, hogy emberileg bemocskolják és ellehetetlenítsék.


A Viszkis főszereplője súlyos függőségéről vallott: „Ez több mint 10 éve kőkemény alkoholizmus”

Szalay Bence, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor vasárnapi adásában őszintén beszélt tíz évig tartó alkoholizmusáról, amelyből nyolc hónapja sikerült kitörnie. A 33 éves színész elmondta, hogy korábban napi szinten fogyasztott nagy mennyiségű alkoholt, ami idővel súlyos problémává vált. A műsorban Sápi Vivinek mesélte el, hogy az egyetemi évei alatt kezdődött a függősége, amikor a Viszkis című film főszerepe hirtelen nagy sikert hozott számára, de ő nem tudta kezelni a helyzetet.


„Ez a szervilitás mélyrepülése” - Sebestyén Balázsék beolvastak a HírTV kirúgott műsorvezetőjének

Sebestyén Balázsék is reagáltak a hírre, amely szerint azonnali hatállyal kirúgták Palányi Nórát, amiért nem szakította meg a HírTV Paláver című műsorának adását, miután egy betelefonáló a miniszterelnök megölését vetette fel. Felidézték, hogy korábban ugyanebben a műsorban rendszeresen elhangzottak hasonló indulatú beszólások, következmények nélkül. Végül bizakodva emelték ki, hogy ez esetben „egyfajta tisztulás” vette kezdetét.


Magyar Péter: Kirúgták a Mandiner vezérigazgatóját, leállt „a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása”

Kármán András pénzügyminiszter utasítására azonnali hatállyal imént felmentették a Mandiner nevű lap vezérigazgatóját - írta a Facebookon Magyar Péter. „A mai nappal leállításra kerül a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása” - fogalmazott a miniszterelnök.


Azonnal levette a képernyőről egyik műsorát az M5

Azonnali hatállyal levette az M5 műsoráról a Duna Médiaszolgáltató Zrt. az „Ez itt a kérdés…” című műsort. A közmédia azt írta közleményében, a műsor egy korábbi epizódja nem felelt meg a tartalmi és szakmai elvárásoknak.


A közmédia azonnali hatállyal szerződést bontott Balásy Gyula cégeivel

A közmédia megbízott vezetése azonnali hatállyal felmondta a korábbi menedzsment által a New Land Mediával és a Lounge Designnal kötött szerződéseket, közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt. szerdán. A társaság szerint a döntés közel félmilliárd forintos azonnali megtakarítást eredményez.


A közmédia nyilvánossá tette a 482 oldalas gyűjtést arról, hogyan manipuláltak és hallgattak el híreket az MTI-nél tíz éven át

Az MTVA Sajtó és Marketing Iroda újabb közleményt adott ki arról a 482 oldalas dokumentumról, amit a közpénzből működő Magyar Távirati Iroda (MTI) néhány munkatársa a megújuló közmédia júliusban kinevezett vezetőinek adott át.


Ő lett Miss Balaton 2026!

Számos híresség volt kíváncsi az idei Miss Balaton döntőre, ahol egy szatmárnémeti lány fejére került a korona.