Politika

Orbán szerint a Szentlélek nélkül nem fog több gyerek születni, Semjén Zsolt pedig majdnem szent ember

A miniszterelnök a Heteknek adott interjút. Orbán szerint demográfiai téren két nézőpont van: az egyik szerint, ha nem kell a pénz miatt aggódni, akkor vállalnak gyereket a párok, a másik szerint ez nem minden és nem elég. A kormányfő inkább úgy gondolja, a Jóisten ráhatása, a Szentlélek nélkül nem fog több gyerek születni Magyarországon.

„Majd jól megkapja mindenki azt, amit érdemel”

Szóba került az interjúban Semjén Zsolt is, vele kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Akik értéket képviselnek ma a politikában, azok állandó támadás alatt vannak. A legjobb példa erre a Zsolt bácsis ügy. Amiért majd jól megkapja mindenki azt, amit érdemel. De miért pont Semjén Zsoltot pécézték ki? Mindannyian tudjuk, hogy Semjén Zsolt… nem mondom, hogy egy szent ember, de majdnem. 

A beszélgetés vége felé megjegyezte azt is:

„Magyarország akkor kapja meg, nyeri el, tarthatja meg a létezéshez való jogot a Jóistentől, hogyha segít neki isten országát építeni, ez a dolog lényege. És szerintem Magyarország nagyon sokat segített e tekintetben az elmúlt 1000 évben. Nem mondom, hogy hibátlan a mi teljesítménylistánk, de szerintem mi nagyon sokat segítettünk a Jóistennek abban, hogy Isten országa itt ezen a földön, ha nem is jön el, de megközelítődjék.”