Politika

Márki-Zay Péter: „Orbánék a legaljasabb tettek elkövetésére is készek lesznek”

„Villámgyorsan lecsapott a Fidesz-rezsim Magyar Péter új alelnökének, Forsthoffer Ágnes családi vállalkozására. Egy állami cég 16 órával a kötcsei rendezvény előtt mondta vissza a szállodai foglalásukat, több millió forintos kárt okozva ezzel a számukra” - írta Facebook-bejegyzésében Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

„A rendszerváltás óta soha ilyen nehéz megpróbáltatás előtt nem álltunk”

A népszerű ellenzéki politikus így folytatta gondolatmenetét:

„Az alelnök szerint ez nem a véletlen műve, hanem a politikai bosszú első lépése.

Senki ne kételkedjen az alelnök asszony szavaiban, Orbán Viktor állama így működik.

Én magam is ugyanilyen villámgyorsan estem áldozatul Lázár Jánosnak és az ő urhatnám rendszerének, amikor 2017 végén bejelentettem, hogy indulni kívánok Hódmezővásárhely polgármesteri székéért. Azonnal kirúgtak a munkahelyemről, majd az egész állami propagandájukat rám irányították. Később a feleségemet és pedagógus vejünket sem kímélték, de még a legkisebb fiunk is kapott az iskolában amiatt, mert ki mertem állni olyan értékek mellett, amelyeket Lázárék itt, Hódmezővásárhelyen 16 éven át csak tapostak.

Amikor pedig miniszterelnök-jelölt lettem, a legelképesztőbb aljasságaikat és hazugságaikat ömlesztették rám. Mikor a rólam szóló egynémelyik propaganda-hírükbe néha belenéztem, elképedve láttam, hogy az orbáni-rogáni-lázári propaganda milyen elképesztő és aljas hazugságokat hord rólam össze. Mintha egy teljesen más embert látnék. Éppen csak gyerekgyilkosnak nem neveztek, de a feleségemet még annak is...

Azóta a fiúk sokat változtak. Kárukra.

Minden eddiginél gátlástalanabb aljasságra kell felkészülnie Magyar Péternek (amire igazából nem lehet felkészülni) de ő ezt már tudja. És fel kell felkészülnie mind a 106 képviselőjelöltnek, és mint a kipróbált katonáknak mind erkölcsi téren és jellembelileg is erősen kell tűrniük és állniuk a harcot. Mert most az lesz. A hatalmuk elvesztésétől rettegő Orbánék a legaljasabb tettek elkövetésére is készek lesznek, ha azt látják, hogy a rezsimjüknek vége.

Én kitartást kívánok minden jelöltnek, és kitartást kívánok Magyarországnak is, mert az előttünk álló időszak a győzelemig nem könnyű. Illetve pontosítanék: a rendszerváltás óta soha ilyen nehéz megpróbáltatás előtt nem álltunk.”