Politika

Magyar Péter: „a cél a kétharmados választási győzelem”

Véget ért a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű kampánya, három héten át 12+1 kérdésről lehetett szavazni online és személyesen. Vasárnap a budapesti Műegyetem Rakparton hirdették ki a szavazás eredményét.

„Arra haragszunk, aki a gyűlölet karmestereként ilyenné tette az országot”

Összesen 1 millió 137 ezer ember vett részt a konzultációban, több mint 12 ezer önkéntest tudott mozgósítani a Tisza. A többség támogatja Ukrajna uniós tagságát, több kérdésben pedig 90 százalék fölötti lett az igenek aránya.

„Most kell szerénynek maradni” - fogalmazott Magyar Péter, aki nagy győzelemről beszélt, és azt ígérte, hogy a konzultáció válaszai alapján készül el a programjuk. Szerinte mára a Tisza van többségben, a legnagyobb ellenzéki párt pedig a Fidesz lett. Úgy érzi: a választáson nem kicsit fognak nyerni, a cél már a kétharmad.

„Egy vagyok közületek, aki nem akar mást, csak egy olyan hazát, ahol nem kell félni a retorzióktól, hanem lehet élni, szeretni, tervezni, álmodni” - folytatta beszédét Magyar Péter. Szerinte mára azok vannak többségben az országban, akik ki merik mondani, hogy szeretik a hazájukat, ami nem a kormányt jelenti.

„Ezt most már nem engedjük ki a kezünkből” - jelentette ki Magyar, majd arról beszélt: közösen akarják lezárni a kudarcos húszéves múltat, hogy az ország újra kivirágozhasson, fejlődhessen, és az emberek boldogak lehessenek.

„Nincs olyan rendszer, amit ne lehetne leváltani” - mondta Magyar Péter. Márpedig a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-rendszer oda jutott, hogy már csak leváltani lehet, megreformálni, megváltoztatni már nem.

Magyar szerint a jelenlegi rendszer „egyre fogyatkozó kisebbségben fogja tölteni a következő hónapjait”. Nem fogják hibáztatni azokat, akik eddig még nem csatlakoztak a Tisza táborához, de azt mondta, „most jön az a nap, hogy a tízezer önkéntes helyett százezer ember mozdul meg”.

Azt is mondta, arról szól a következő időszak, hogy a tiszások minél többen legyenek, minél nagyobb felhatalmazást kapjanak, mert a másik oldal képviselői „annál halkabbak lesznek”.

A Tisza Párt elnöke szerint magyar magyarnak nem lehet az ellensége, és nem az agresszív emberekre kell haragudni. „Arra haragszunk, aki a gyűlölet karmestereként ilyenné tette az országot. Ez az ember: Orbán Viktor.”

Magyar Péter megígérte, hogy a Tisza-kormány haza fogja hozni az uniós pénzeket, amiket a kormányzati korrupció miatt blokkolnak. Bejelentette azt is, hogy a mindenkori magyar miniszterelnök hivatali idejét nyolc évben fogják maximalizálni és két és fél millió forintra fogják csökkenteni a miniszterelnök havi fizetését. Utóbbit azzal indokolta, hogy „megélhetési válsághelyzetben ne keressenek évről évre többet az ország vezetői”.

Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke ismertette a Nemzet Hangja konzultáció eredményét. Három hét alatt 12+1 kérdésről lehetett szavazni, és győztek az igenek.

A kérdések után zárójelben az eredmény:

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben Nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható? (92,32 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen? (92,59 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére? (98,29 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésére fordítsuk? (99,33 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen? (98,38 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százalékra csökkenjen? (81,9 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma? (90,72 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön megállapításra? (96,08 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon? (98,68 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját? (96,52 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatási, egészségügyi és szociális területen? (98,85 százalék igen)

·        Egyetért-e Ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen? (92,13 százalék igen)

+1 Támogatja ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen? (58,18 százalék igen)