Bűnügy

„C-típusú” harcművészeti bemutató Miskolcon: ütötte-rúgta az őrjöngő „erőforrás” az ellenzéki előválasztás résztvevőit

A Búza térnél szúrták ki először a rendészeti központ térfelügyeleti munkatársai azt a férfit, aki csütörtökön, kora délután több embert is megtámadott Miskolc belvárosában.

Valószínűleg tudatmódosító szer hatása alatt állt

Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója számolt be lapunknak a részletekről. Elmondta, járőr- és vezetőkollégái rádión kapták az értesítést, amely szerint a Búza térnél egy erőszakos garázda személy több járókelőt megtámadott, és a városközpont irányába tart. A rendészek azonnal elindultak a helyszínre, miközben a térfelügyeleti szolgálatot teljesítő munkatársaik a kamerák segítségével követték az agresszív férfi mozgását. Részletes személyleírást is adtak a férfiról - aki közben a forgalmas központhoz ért.

Előbb megállt az ellenzéki előválasztásra felállított sátor mellett, és megütött egy - vélhetően - aláírásra váró férfit. Ezt követően a néhány méterre lévő kormánypárti standot felrúgta a villamosmegállónál, az ott tartózkodó aktivista hölgy felé ütő- és rúgómozdulatokat tett. A közelben tartózkodó fiatalok megpróbálták útját állni, de velük szemben is támadólag lépett fel.

Innen már csak pár métert tudott továbbmenni, mert a villamossíneken átmenve, a sarki cukrászdánál utolérték a rendészeti vezetők és a járőrök.

„A férfi velük szemben is agresszívan viselkedett, ezért, hogy az újabb támadást kivédjék, kollégáim a földre vitték. Míg az időközben értesített rendőrök ki nem értek, nagyjából 10 percig, a földön tartották” - közölte Vincze Csaba rendészeti igazgató.

Az őrjöngő „navajonkit” a rendőrök előállították.