Bűnügy

Életveszélyes támadás a nyílt utcán, falhoz szorítva fojtogattak egy nőt a Lehel térnél

„Felfoghatatlan” - véleményezett Molnár Áron egy Facebookon megosztott történetet. Egy nő életét mentette meg két járókelő Budapesten, miután egy férfi a nyakánál fogva a falhoz szorította, fojtogatta, és a nő akarata ellenére próbálta megcsókolni. Az ügyben azonban a hatóság jóformán semmit nem tett, a bántalmazót szabadon engedték, a tanúkat pedig nem hallgatták ki.

„Meg van kötve a kezük” - hazudta a nyomozó

Megrázó beszámolót tett közzé közösségi oldalán egy nő, és a posztot Molnár Áron is továbbosztotta. Spira Eszter elmondása szerint augusztus 14-én délután a budapesti Lehel téri metró Bulcsú utcai kijáratánál egy férfi a nyakánál fogva a falhoz szorított egy síró nőt, miközben megpróbálta megcsókolni. A legtöbb járókelő közömbösen elsétált, végül ő és egy másik nő léptek közbe, hogy kiszabadítsák az áldozatot.

A bejegyzés szerint a két nő az áldozathoz lépett, megfogták a kezét, és arra kérték, tartson velük. A támadó azt kiabálta, hogy ez „családi ügy”, majd amikor a nő kiszabadult, életveszélyesen megfenyegette a segítőket. A két nő ezután segítségért kiabált, mire a férfi megtorpant, ők pedig az áldozattal együtt a Lehel piac bejáratához menekültek, ahol értesítették a rendőrséget.

A nő elmondása szerint volt párja korábban hónapokon át bántalmazta, ezért ellene 60 napos távoltartó végzés volt érvényben. Állítása szerint a férfi a szakítás után is rendszeresen zaklatta és fenyegette, a történtek napján pedig a munkahelye előtt támadt rá, majd erőszakkal a metrómegállóhoz hurcolta.

Molnár Áron szerint a kormánynak keményebb törvényeket kéne hoznia a nők védelmében

Spira Eszter szerint a rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, a tanúkat és az áldozatot pedig a XIII. kerületi rendőrkapitányságra vitték. Négyórás várakozás után azonban közölték velük, hogy aznap nem hallgatják ki őket, a férfit pedig szabadon engedik. Az ügyben eljáró nyomozó azt mondta a nőnek, hogy „tehetetlenek, mert meg van kötve a kezük”.  (Nem igaz. A helyzet az, hogy a rendőrök jelentős része egyszerűen lusta, nem akar dolgozni és/vagy nem ért a szakmájához - a szerk.)

A szerző azt is írta, hogy ezalatt hiába próbált női áldozatsegítő szervezeteknél sürgős védelmet, ideiglenes befogadóhelyet és jogi segítséget kérni - érdemi megoldást nem kapott. Bejegyzését azzal zárta: rendszerszintű változásokat sürget annak érdekében, hogy a családon belüli és párkapcsolati erőszak áldozatai nagyobb védelmet kapjanak.

Kérlek, írjátok meg nekem, hogy mi az oka annak, hogy 2026-ban még mindig tehetetlenek a hatóságok egy ilyen ügyben. Hogy miért nem rakják azonnal előzetesbe az ilyen férget” - reagált a történtekre Molnár Áron, hozzátéve, hogy a legszigorúbb törvényeknek kellene védenie a nőket és a gyerekeket Magyarországon.

„Dühös vagyok a tehetetlenségtől, és most a rendszerváltás után ez egy tökéletes pillanat, hogy a legkeményebb törvényekkel lépjen fel a Tisza-kormány a nők védelmében” - írta a színész.