Sport

Rebrovot is beajánlották a kirúgott Mourinho helyére

Az olasz Tutto Mercato Web értesülése szerint Szergej Rebrov, a Ferencváros edzője is esélye a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt kispadjára.

Kubatov szeriint Szerhij Rebrov februárban felmondott

Az észak-londoni klub remekül kezdte a szezont a José Mourinhóval, de a remek szezonkezdet után kipukkadt a csapat, a portugál edzőt pedig áprilisban kirúgták. A Spurs a 29 éves Ryan Mason vezetésével fejezte be a bajnokságot, és végül a hetedik helyen végzett, így ősszel elindulhat az UEFA új versenysorozatában, a Konferencia Ligában.

Ryan Mason a Tottenhamben nevelkedett, 2016-ban igazolt a Hull Cityhez, de 2017-ben egy koponyatörés után visszavonult. Azóta a korábbi Spurs-játékosa utánpótlás igazgatóként dolgozott a klubnál, és valószínűleg vissza is tér az eredeti szerepkörébe.

Egyelőre annyi biztos, hogy a Tottenham edzőt keres, kispadra pedig több jelölt is van. A goal.com értesülése szerint a csapat korábbi edzője, a Paris Saint-Germaint irányító Mauricio Pochettino nem érzi jól magát Párizsban, és a sportigazgató Leonardoval sem felhőtlen a viszonya, ezért szívesen visszatérne a Tottenhamhez. Az olasz Tutto Mercato Web szerint Szerhij Rebrovot, a Ferencváros edzőjét is beajánlották Daniel Levynek, a Spurs tulajdonosának.

Rebrov az elmúlt három szezonban három bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, nem mellesleg a magyar bajnokcsapattal megjárta az Európa-ligát és a Bajnokok Ligáját is, ami óriási teljesítménynek számít. Az ukrán szakember 2000 és 2003 között volt a Tottenham játékosa, 68 meccsen 16 gólt lőtt az észak-londoni csapatban.

Az ukrán edzőnek elvileg még egy évig érvényes szerződése van a Ferencvárosnál, azonban a klub elnöke, Kubatov Gábor egy interjúban azt állította, hogy Szerhij Rebrov februárban felmondott.