Sport

Női kézilabda: „Sok munka vár még ránk” - Golovin Vlagyimir

A Portugália és Szlovákia elleni első két Európa-bajnoki selejtezőt megnyerő magyar női nemzeti csapat Franciaországban is hangol a decemberi világbajnokságra.

A csapat gerince megvan

Milyen volt az „U34-es” korosztályt felkészíteni és irányítani az első két tétmérkőzésen?
Nagyon jó érzés, és a lányok is jól álltak hozzá ehhez az egészhez - válaszolta a Portugália és a Szlovákia elleni múlt heti két Európa-bajnoki selejtezőt megnyerő magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, a juniorválogatottal világ- és Európa-bajnok Golovin Vla­gyimir, aki augusztus 31-i kinevezésekor adott interjúban arról beszélt, a felnőtt nemzeti együttes olyan, mintha az „U34-es” korosztály lenne. - Persze az elején még kissé idegen lehetett az érzés, hiszen új a csapat, új az edző és a szakmai stáb, de a kézilabdás társadalom nem olyan széles, ismertük egymást, és a korábbi U20-as játékosok is szinte már felnőtt kézilabdázók. Összességében pozitívan értékelem az első tíz napunkat, a hangulatot, az odafigyelést a csapattól. Volt két meccsünk, mindkettőt megnyertük, még ha a játékunk nem is volt tökéletes - de nem is elvárható, hiszen csalóka lenne, ha az első pillanattól kezdve szárnyalnánk.

Melyek a múlt heti két mérkőzés legfontosabb tanulságai?
Kritikus szituációkban képesek voltunk csapatként működni, átvenni a vezetést és legyőzni mindkét riválist, ez fontos. Mindkét selejtezőn voltak olyan kedvezőtlen helyzetek, amelyekből talpra tudtunk állni. A portugálok ellen 17-17-et követően jó sorozattal fordítottunk, precízen játszottunk támadásban és védekezésben is, nem szórtuk el a labdát, így jelentős különbség alakult ki a javunkra. A szlovákok ellen az elején buta hibákat követtünk el, ez megfogott minket: hűha, most mi lesz? Dolgoztunk, de nem jött semmi plusz, aztán az öltözőben megbeszéltük a teendőket, és a második félidőben már kissé stabilabbá váltunk hátul, volt védés és labdaszerzés, és sikerült ellépni öt góllal. Aztán az összecsapás végén a stressz néhány butaságba kényszerítette a csapatot, akadtak felelőtlen, érthetetlen és rossz döntések, amelyek válogatott szinten nem férnek bele. De kellenek az ilyen meccsek, amelyekből tudjuk, hol kell javítani, és amelyek megmutatják, hol tartunk.

Min kell mindenképpen csiszolni és javítani?
Meg kell tanulnunk, hogy jelentős előny birtokában nem lehet elszórakozni a vezetést és a meccset. A belső posztokon egyelőre hiányosak vagyunk, az átlövőteljesítmény hullámzó, egyszer jó, máskor rossz, tehát stabilizálni kell. Támadásban nagyon kevés labdát adunk a beállóknak, kevés akciót fejezünk be abból a pozícióból, ezen a téren fejlődnünk kell. A védekezés is kulcskérdés természetesen, ezen a területen még nagyon sok a teendő.

Az első két Eb-selejtező mérkőzésen látott magyar válogatott a taktikai elképzeléseket, a játékot tekintve mennyire volt már úgymond Golovin Vlagyimir csapata?
Próbáltunk néhány újítást, de nagyon kevés idő állt és áll a rendelkezésünkre. A csapat gerince megvan, az alapemberek mellé kell további játékosokat beépíteni, hogy a váz még erősebb legyen. Sok a tennivaló, sok munka vár még ránk, de ezt tudtuk előzetesen is. Most az elemzés és a tapasztalatok leszűrése a legfontosabb, hogy az erőnléti adatokat is átnézzük, és megbeszéljük a klubedzőkkel is, milyen irányba lehet elmozdulni, hogy még eredményesebbek legyünk. Az első összetartás és két meccs nélkül nem tudnánk pontos képet kapni, ezért is volt lényeges a múlt hét.

A világbajnoki csoportkört Szlovákia ellen kezdik december másodikán. A vasárnapi Eb-selejtező találkozó tapasztalatai mennyit érhetnek majd?
Más mérkőzés lesz a decemberi, de biztos, hogy számít az Eb-selejtező is. Nem hiszem, hogy a szlovákok nagyon sokat tudnak újítani a vébéig, a mi válogatottunkban több van. Kapkodó, buta döntések nélkül, amelyek a szlovákiai találkozón is előfordultak, sokkal stabilabbak leszünk. Tudnunk kell megtartani az eredményt, nem elkapkodni a helyzeteket.

Milyen program vár a női nemzeti csapatra a vébérajtig?
November első három napján lesz újabb összetartás, amelyen elemezzük a mostani tapasztalatokat, és próbáljuk kivenni a hibákat a játékból, megnézni, hol lehet még plusz a teljesítményünkben. A világbajnokság előtt, november végén két felkészülési mérkőzést játszunk a franciákkal Párizsban, onnan utazunk tovább Spanyolországba.