Politika

A Meta „beavatkozása” miatt megóvja a választásokat a Mi Hazánk

A Mi Hazánk megóvja a választásokat, mert állítsuk szerint nem volt biztosítva az esélyegyenlőség - jelentette be Toroczkai László, a párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Szerinte hibátlan volt a kampányuk

Szerinte nem volt tiszta a kampány, a Fidesz visszaélt a hatalmával, Magyar Péternek meg ugyan jó története volt, és sok munkát rakott bele, de a Facebook nélkül nem lehetett volna eredményes. A vasárnapi eredményvárón is erről beszélt:

„Orbán Viktor már gratulált Magyar Péternek. Én is szeretnék gratulálni…" - mondta Toroczkai László, majd kisebb szünet után folytatta: „A Facebooknak és a Facebook mögött álló Szilícium-völgyi globális óriáscégeknek, mert megszerezték az első magyar miniszterelnököt”.

A hétfői adásban megismételte, hogy ő az egyetlen európai politikus, akinek sem Facebook-, sem Instagram-oldala nem lehet, pedig jogerős magyar bírósági végzés is kimondja, hogy nem tilthatják ki ezekről a platformokról. Azt mondta, a két platformot tulajdonló Meta beavatkozása miatt nehezebben érik el a választókat, ezért kedden a Nemzeti Választási Bizottságnál az esélyegyenlőség hiányára hivatkozva óvnak. Ebben más tényezőket is megjelölnek, például külföldi beavatkozást, és ha kell, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elmennek.

A választásról azt mondta, bejött a jóslata, hárompárti lett a parlament. Szerinte érvényesült a két nagyobb párt elszívó hatása, de nekik nagyobb tartalékaik vannak, mint ami most látszott. A Mi Hazánk akárcsak 2022-ben, 6 mandátumot szerzett, listán közel 99 százalékos feldolgozottságnál 5,77 százalékon állnak. Toroczkai a választás után arról is beszélt, hogy szerinte hibátlan volt a kampányuk, és ők az egyetlen párt, amit nem söpört el a Tisza.