Politika

„Kitépem a fogaid, és lúgot öntök a melledre” - halálos fenyegetéseket kapott egy ellenzéki politikus

Halász Noémi szegedi ellenzéki politikus egy hét alatt 14 halálosan fenyegető e-mailt kapott, amelyekben a feladó brutális kínzással, erőszakkal és családja meggyilkolásával fenyegette meg. A politikus feljelentést tett, és követeli, hogy a Fidesz határolódjon el az esettől. Továbbá azt kérte, hogy Pintér Sándor belügyminiszter ugyanolyan gyorsasággal intézkedjék, mintha a miniszterelnök családját fenyegették volna meg.

„Múlt héten hétfőn hajnalban 14 darab halálosan fenyegető e-mailt kaptam” - írja bejegyzésében Halász Noémi szegedi ellenzéki politikus, aki néhány levelet közzé is tett Facebook-oldalán. 

A politikus szerint ugyanarról az e-mailcímről kapta a fenyegető leveleket, melyekben az írójuk világossá teszi, milyen módokon kínozná, erőszakolná meg, majd ölné meg az ellenzéki politikust. Halász kiemelte, nem a Fidesz vagy Orbán Viktor küldte a fenyegetéseket, de felelősségük van abban, hogy „táptalaja lehet a gyűlöletnek”. Szerinte, „a magyar »nővédelemnek« és kormány »nőügyekkel nem foglalkozom« hozzáállásának is felelőssége van ebben”.

Mint írja, a levelekhez Facebookról letöltött fényképet is csatolt az „elkövető”, amelyek némelyikén a családja tagjai is szerepeltek. „Ezekben a levelekben részletezi, hogy pontosan hogyan ölne meg különös kegyetlenséggel engem és a családomat, amennyiben nem hagyom abba a Fidesz elleni tevékenységem” - hangsúlyozza Halász.

Ez az elmebeteg csak a lényeget nem érti: nem a Fidesz ELLEN dolgozom, hanem MagyarországÉRT, és sajnos a Fidesz Magyarország és a magyarok ellen van” - jelentette ki Halász Noémi.

A levelekről képernyőfényképeket osztott meg, amelyek szerint többek között ilyeneket írt a zaklató: 

-         „Te azt érdemled, hogy először a családod brutálisan megöljem, és ezt te végignézd, és szenvedj az elvesztésük miatt. Utána te is hasonló sorsra juss, mert az olyan patkányok, mint te, mást nem érdemelnek, csak szenvedést és fájdalmat.”

-         „El foglak csalni egy félreeső helyre, ott kitépem a fogaid és körmeid, lúgot öntök a melledre és a p*nádra, felgyújtom a hajadat, cigarettát égetek rajtad, levágom a kezeid és kéz-, lábujjad, utána megerőszakollak.”

Továbbá azt is leírta: sokszor fantáziál arról, hogy „milyen jó érzés lenne látni, ahogy te az utcán éhezel, kenyérért és vízért kuncsorogsz”. Szerinte a politikusnak nem járna a kegyes halál, hanem a szenvedés. Egyik levelét azzal zárja, hogy „Karsai is a szenvedéses halált érdemelte”: vélhetően Karsai Dánielre utalva, az ALS nevű gyógyíthatatlan betegségben elhunyt 48 éves alkotmányjogászra, aki a szabad élet végi döntésért harcolt haláláig.

Halász Noémi utalt a lúgos orvos és a darnózseli hentes ügyére, miután a levelekben darálásról, lúgról és „egyéb válogatott elmebetegségekről” van szó. Hozzátette, az illető a nemi szervéről is küldött már neki képet.

Az ellenzéki politikus bejegyzésében leszögezte, hogy nem fogja abbahagyni, nem fog elbújni, mindez azt jelenti, hogy „jól csinálom, amit csinálok”. Követeli, hogy a Fidesz, a teljes szegedi Fidesz és Mihálffy Béla országgyűlési képviselő is határolódjon el a szimpatizánstól.

Halász Noémi továbbá követeli, hogy Pintér Sándor ugyanolyan gyorsasággal intézze el a zaklató kézre kerítését, mint ahogy akkor tenné, „ha ezeket a leveleket Orbán Viktor anyjának, feleségének vagy lányainak küldené egy elmebeteg”.