Politika

Márki-Zay Péter: „tudom, ki a fiúbarátja a kormányban az egyik legfontosabb miniszternek” - egy ismert, sokszoros válogatott futballista lehet a homoszexuális partner?

Márki-Zay Péter nem lassít: az ellenzéki előválasztás egyik miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere közel egyórás interjút adott Juhász Péternek. Ebből emeltünk ki néhány fontosabb részletet.

„Az egyik legfontosabb kereszténydemokrata politikus is meleg”

„Olyan katasztrofális volt a 2010 előtti kormányzás, amely egy valódi kétharmadot adott a Fidesznek. Annyira rossz emlékeket ébreszt. Az, hogy pontosan tudták azt, hogy a 70-30-as íratlan visszaosztási szabállyal a kormány-ellenzék, a Fidesz és a baloldal együtt loptak” - jelentette ki az ellenzéki politikus.

Márki-Zay szerint a közös lopások miatt nem volt elszámoltatás sem:

„Az, hogy ők nem számoltatták el egymást. Nem 2010-ben nem volt elszámoltatás, de 2002-ben sem, amikor Keller Lászlót azért váltották le, mert el akarta számoltatni a fideszes lopásokat. Vagy éppenséggel 2005-ben, amikor Polt Péter eltűnt volna a közéletből és eltűnt volna az ügyészség környékéről is, akkor maga Gyurcsány Ferenc mentette meg és módosított szabályokat úgy, hogy Polt Péter ott maradhasson felelős vezetői pozícióban az ügyészségen.”

De ennél is sarkosabb volt Márki-Zay akkor, amikor a homoszexualitás került szóba. Korábban már beszélt arról, hogy azért hozta például szóba Orbán fiának, Orbán Gáspárnak vélelmezett homoszexuális identitását, hogy a saját fegyverét fordítva Orbán ellen mutassa meg, milyen szörnyű a homofób gyűlöletkampány és ezzel vegye rá a Fideszt a dolog lecsengetésére. Ezúttal is hosszan beszélt Orbán melegellenes kampányáról, hogy a témát aztán erős kanyarral a Fidesz ellen fordítsa:

„Az én véleményem az, hogy nem azzal tudunk segíteni a homoszexuális embereken, hogy ha nem beszélünk a homoszexualitásról. Orbán Viktor óriási hibát vétett a saját ostoba szempontjai miatt azzal, hogy témává tette. Az összes településen kint vannak ilyen plakátok, hogy szexuális propaganda és hasonlók. Mert a gyerek, amikor sétál az apukájával, akkor megkérdezi, hogy „apuka, az micsoda?” Tehát, ha ő nem akart volna beszélni eddig a homoszexualitásról, Orbán Viktor kampánya miatt szembesült azzal… Most már azt is tudja mindenki, hogy a Fideszben van a legtöbb meleg. Most már mindenki tudja, hogy mi az, hogy transzszexuális. Orbán Viktor olyan témává tette, hogy az emberek elkezdtek róla beszélni.”

Juhász ezen a ponton közbevetette, hogy „Azt nem tudjuk, hol van a legtöbb meleg.” Erre Márki-Zay rátett még egy lapáttal:

„Bár tudom, kik a melegek a Fideszben, tudom, ki a fiúbarátja az egyiknek, például a kormányban az egyik legfontosabb miniszternek a fiúbarátjának a nevét is ismerem (Pesti Riport: az egyre szélesebb körben terjedő szóbeszéd szerint egy ismert, sokszoros válogatott futballista lehet a rövid hajú miniszter „fiúbarátja”), én nem fogom ezt nyilvánosságra hozni. Majd megteszi más. Anonim módon elmondhatom, hogy az egyik legfontosabb és leghomofóbabb kereszténydemokrata politikus is meleg. Ha majd ő kiáll vele és elmondja, vagy ha majd megbukik, mint Szájer József, akkor mindenki más is tudni fogja. Addig csak én mondom, anonim módon.”

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt röviden beszélt a Fidesz úgynevezett migránspolitikájáról is:

„Migráns betelepítő párt egyetlen egy van Magyarországon, és az a Fidesz, amely több százezer migránst telepített be, köztük körözött bűnözőket és iszlamistákat.”