Politika

Jakab Péter: „Orbán Viktornak és ennek a gengszterbandának ülnie kell”

„Milyen összefüggés van Csányi Sándor bankár gazdagodása és a miniszterelnök urizálása mögött? Ez is egy kérdés” - elmélkedett a Jobbik elnöke. Jakab Péter teljesen komolyan gondolja azt, hogy Orbán Viktornak börtönbe kell kerülnie. Erről is beszélt a 24.hu-nak adott interjúban.

„Aki magánrepülővel repteti a miniszterelnököt, ott valami nagyon sántít”

„Orbán Viktornak és ennek a gengszterbandának ülnie kell. Le kell vágni a kígyó fejét. Elkapni, akik ezt a rendszert szimbolizálják. Orbánt, Mészárost és a többit. Itt a korrupció nem rendszerhiba, hanem a rendszer maga."

A Jobbik miniszterelnök-jelöltje szerint „egy keleti típusú autoriter rendszerben nem reális”, hogy Orbán Viktor börtönben üljön, „de egy nyugati típusú jogállamban alapvető elvárás”. Úgy véli, a jogállam ott kezdődik, ahol a bűnöző rács mögé kerül, és meg kell adni az emberek igazságérzetének azt, amire vágynak.

„És nem a portást kell elszámoltatni, nem a hatodik vonalbeli fideszes hivatalnokot, aki félelemből kiszolgálta a rezsimet, hanem azokat, akik csúcsvezetőként felépítették ezt. Ha ezt megteszed, az emberek azt mondják majd: megtörtént a rendszerváltás, mert most már nem vagyunk következmények nélküli ország. Már nemcsak a kisembert hurcolja meg a NAV, hanem azt is, aki az országot ellopta. Ebből nem lehet engedni" - jelentette ki a Jobbik elnöke.

Jakab azt is mondta, nem lesz sok beszélgetnivalója azokkal, akik „úgy lettek milliárdosok, hogy ennek az aljas NER-nek köszönhetik a pénzüket”, sőt, súlyos vagyonadót vetne ki rájuk.

Az OTP Bank elnökével, Csányi Sándorral kapcsolatban pedig így fogalmazott:

„Aki magánrepülővel repteti a miniszterelnököt, ott valami nagyon sántít. Vele majd az ügyésznek kell elbeszélgetnie, miért érezte úgy, hogy a luxusgépét Orbán rendelkezésére kell bocsátania, hogy az futballmeccsekre repüljön. Lenne miről elbeszélgetni vele. Milyen összefüggés van az ő gazdagodása és a miniszterelnök urizálása mögött? Ez is egy kérdés."