Média

Újabb szakítás: Czippán Anett inkább az egyedüllétet választotta, mint hogy benne maradjon egy nem működő párkapcsolatban

Két évvel a válása után hatalmas szerelemnek indult Czippán Anett és a szintén a TV2-nél dolgozó kollégájának kapcsolata, ám hiába próbált meg új életet kezdeni, úgy tűnik, ez a kapcsolat sem egy életre szólt.

 

„Azt éreztem, nem ez az én utam, nem ez az én jövőm”

„Reménykedtem, hogy élhetek még boldog anyaként, háziasszonyként, nőként egy ép, egész családban. De másodszorra sem sikerült, amit - bevallom - óriási kudarcként élek meg. De szembe kellett néznem ezzel. Meg kellett ráznom magam, és tudatosítanom, hogy igen, ismét nehéz lesz, de akkor is meg kell találnom a lelki békémet, egyedül” - mesélte a Story magazinnak Czippán, aki szerint egyáltalán nem egyszerű feladat két gyerek kiegyensúlyozott anyukájának lenni két apával, de nincs más választása, mint megoldani ezt az élethelyzetet is.

A műsorvezető állítása szerint inkább az egyedüllétet választotta, mint hogy benne maradjon egy olyan párkapcsolatban, aminek nem látja a jövőjét.

„Azt éreztem, nem ez az én utam, nem ez az én jövőm. Nem ebben a kapcsolatban fogok kiteljesedni. Két ember két irányba futott, közös cél nélkül. A szerelem elmúlt, az egységünk felbomlott. Így pedig már nem lehet egy párkapcsolatot működtetni” - fogalmazta meg a szakítás okát a Trendmánia című műsor műsorvezetője.

Czippán bízik benne, hogy - amiként a férjével való válása - a mostani szakítása is csendben, békében zajlik majd, és arra törekszik, hogy volt párjával is jó kapcsolatot ápoljon a jövőben. Elsősorban gyerekei miatt, akik szeptemberben megkezdték az óvodát, illetve az iskolát, ami rengeteg szervezést és munkát igényel.