Média

Galambos Dorina 38 évesen ilyen dögös: válása után élvezi a futó kapcsolatokat

Galambos Dorinát 19 évesen, a Megasztár 2003-as, legelső szériájában ismerte meg az ország. A TV2 tehetségkutatója nemcsak ismertséget, hanem szerelmet is hozott számára: ekkor szerettek egymásba Pély Barnával, aki a zsűriben foglalt helyet. 

„Nagyon élvezem a kalandozó hadjáratot”

Az énekesnő novemberben már a 38. születésnapját ünnepli, nem csak külsőre változott sokat, és lett dögös, vonzó nő: sokat komolyodott, több zenei irányzatban is kipróbálta magát, több zenekarral is dolgozik, és időközben elvált. 

Pély Barnával 2018 májusában jelentették be, hogy 15 együtt töltött év és öt év házasság után elválnak. Galambos Dorina az RTL Klub Reggeli című műsorában azt mondta, élvezi a szingliséget és a kalandokat. 

„Nagyon élvezem a szingliséget meg a kalandozó hadjáratot, most jó ez így. A zenekarban a fiúk úgy szoktak hívni, hogy Kalandos Domina, ezen nevetünk a próbateremben.”

Az Izzó nevű zenekarával szeptember 17-én tartják lemezbemutató koncertjüket a budapesti Instant-Fogas Komplexumban. Új klipjük a Paranoia című dalukhoz készült, abban a szakítás utáni keservet mutatják be egy pasi szemszögéből. 

„Nekem is volt egy jó kis kalandom pár hete, és annak is vége szakadt. Egyébként nem viselt meg, mert ez csak egy kaland volt, de van olyan, ami igen, ha nagyon szerelmes vagy. Ha sokszor megbántanak, egyre több réteg rakódik a szívedre, aztán egyre nehezebb megnyitni egy új személynek. Ha az előző bunkó volt, a következővel te leszel bunkó, de mi van, ha cuki jön: ilyeneken is gondolkodtam, amikor a szöveget írtam. Egy idő után az ember paranoiássá válik, már senkiben nem bízik, nem akarja, hogy megbántsák. Ezt egy nőalakba helyeztem, aki a klipben hazafelé tart, úgy érzi, hogy követi valaki, de persze ez nem biztos, csak úgy érzi.” 

Dorina a 2021-es év további részében szeretne új dalokat készíteni, újabb fellépéseket tervez - nemcsak az Izzóval, hanem a 2008-ban alapított, jazzes Mrs Columbóval és a 2020. év elején elindított, a fiatalabb korosztályt megcélzó, elektronikus hangszerelésű Diorával is.