Súlyosan bántalmazta a rádi általános iskola néhány diákja iskolatársait
2025. 02. 03. 6:42:04 | Pesti Riport
Súlyos testi és lelki bántalmazást követhetett el négy diák a rádi általános iskolában iskolatársaikkal szemben, a rendőrség nyomozást rendelt el az ügyben.
Rajzfilmben látott „harci jel”

Három ötödik osztáyoss fiúra támadt rá négy, 11-12 éves fiú: a sértetteket hárman lefogták, a negyedik pedig a végbelébe dugta az ujját.
A fiúk az ATV Híradónak nyilatkozó nő unokájával is ezt kísérelték meg, de a fiú ki tudott szabadulni, nem úgy, mint a másik három gyermek. A nő elmondta, a támadók decemberben kezdtek el vadászni egyes iskolatársaikra, és magyarázatot is adtak tettükre, hogy ez valami rajzfilmben látott „harci jel”.
A nő szerint az igazgató diákcsínynek minősítette az esetet, nem kezelte megfelelően a helyzetet. Valaki bejelentést tett a rendőrségen, és annak alapján indult büntetőeljárás a történtek feltárása céljával.